05. - 'Cause all I know is we said "Hello.", and your eyes look like coming home

Taylor Swift ft. Ed Sheeran - Everything Has Changed

 - Eleanor, ezek már csak a barátaid lehetnek, beengeded őket? - kiabált át anya az étkezőből a társalgóba, ahol éppen tévét néztem Zack-kel. 

- Persze. - válaszoltam és az előszobába szaladva lenyomtam a kaputelefon gombját, így a kis képernyőt megjelent Cam mosolygós arca. Mögötte egy másik alak állt, de az ő arcát nem láttam a sötétben. - Gyertek. - mondtam és beengedtem őket. Felvettem kabátomat (anya ragaszkodott hozzá, hogy szoknya legyen rajtam, hogy megtiszteljem a családomat egy elegáns megjelenéssel) és kirohantam a macskaköves útra. Félúton találkoztunk Cam-mel, én pedig boldogan nyakába vetettem magam. 

- Milyen csinos valaki. - nézett végig rajtam mosolyogva, mikor elengedtük egymást. 

- Ne is mondd! - forgattam meg szemeimet. - Te pedig biztosan Shawn va... - fordultam a Cameron mellett álló sráchoz, de a lélegzetem is elállt, ahogy felismertem. A szívem gyorsabban kezdett verni, mit valaha. Ajkaim elnyíltak egymástól a nagy csodálkozások közepette. 

- Szia. - nyögte ki a velem szemben álló fiú, szintén csodálkozva. - Shawn. - intett ügyetlenül. 

- E-elanor. - suttogtam. 

- Mi van veletek? - nevetett fel mellettünk Cam. - Ismeritek egymást?

- Nem. - vágtuk rá egyszerre.

- Csak láttuk egymást. A kikötőnél. - folytatta Shawn. 

- Ó. Óóó! - bólintott egy nagyot Cam. - Ó, látom mi van itt. - vigyorgott, mire én is és Shawn is heves tiltakozásba kezdtünk. 

- Menjünk be. - mondtam gyorsan, még mielőtt Cameron mindenféle elméleteket gyártana. - Előre szólok. Két unokatestvérem teljesen meg lesz őrülve. - néztem Cam-re, mikor már a bejárat előtt álltunk. Shawn minden mozdulatomat figyelte, s mikor véletlen találkozott tekintetünk én elpirulva elfordítottam fejem. Kinyitottam az ajtót és betessékeltem a fiúkat. Megmutattam, hova akaszthatják dzsekijüket. Shawn bőrdzsekije alatt csak egy fekete pólót viselt, és akármennyire próbáltam elszakítani tekintetem róla, nem sikerült. Ahogy felakasztotta kabátját, karizmai megfeszültek, én pedig majdnem ott helyben elájultam.
- Dora, Jenna! - szóltam unokatestvéreimnek, ahogy behúztam a két fiút a társalgóba. Ilyen boldogságot a lányok arcán még életemben nem láttam. Egymás szavába vágva magyarázták Cam-nek, és nagy meglepetésemre Shawn-nak is. Összevont szemöldökkel néztem, ahogy Jenna éppen azt taglalja, hogy Shawn-nak mégis milyen angyali hangja van. Sunyiban előkaptam telefonomat és beírtam a keresőbe Shawn nevét.
- Hm. - ennyit reagáltam, mikor megláttam, hogy énekes. - Hát... ez fantasztikus. - motyogtam. Ahogy a fiúra néztem, egyszerűen nem tudtam elképzelni, mint sztárt. Ő csak a fiú a kikötőről.
Miután bemutattam mindenkinek Shawn-t és Cam-et, helyet foglaltunk az asztalnál. Shawn és Cam közé kerültem. Sam vágta fel a pulykát. Bőven volt étel az asztalon, alig tudtam kiválasztani, hogy mit egyek.
- A bőség zavara? - kérdezte mosolyogva Shawn, mikor épp az erdei gyümölcsös párolt káposzta és a bajor káposzta között kapkodtam tekintetemet.
- Valami olyasmi. - válaszoltam zavartan.
- Kóstold meg inkább a spenótos rizst. Az jobban megy a pulykához. - nyújtotta oda a tálat. Még mindig halálosan zavartan elvettem tőle a tálat. És ekkor valami olyan történt, mint a filmekben. Ujjaink összeértek, nekem pedig nemhogy pillangók kezdtek el repkedni a gyomromban, hanem mintha egy egész állatkert dübörgött volna ott bent. Majdnem elejtettem a tálat, de szerencsére időben észbe kaptam.
- Köszönöm. - motyogtam zavartan. Shawn újra beszélgetni kezdett Zack-kel a videó játékokról.
- Hát ez meg mi volt? - fordult felém vigyorogva Cam.
- Ó, fogd be. - mosolyogtam rá és bekaptam egy falat húst a körettel. És igen, a spenótos rizs tényleg illik a pulykához.
Szerintem ez volt az első családi összejövetel, ahol jól éreztem magam Shawn-nak és Cam-nak köszönhetően. Miután befejeztük a vacsorát és a család elment, felmentünk a szobámba és nevetve megmutattam nekik a rajzott, amit Shawn-ról csináltam, majd eljátszottam nekik az egyik dalt, amit írtam. Boldogan konstatáltam, hogy tetszett nekik. Agyon dicsérték a hangomat, meg egyebek. Megmutattam nekik több rajzomat és festményemet is, amiket szintén megdicsértek. Tizenegy körül elküldtem őket, mert úgy volt megbeszélve, hogy fél óra múlva jönnek értem a srácok. Kikísértem őket a kapuig, ahol mindkettőjüket szorosan megöleltem. Mikor Shawn izmos karjai derekam köré fonódtak, egy pillanatra megállt a világ. Arcomat nyakhajlatába fúrtam, beszívtam finom illatát. Biztonságot éreztem karjaiban. Hihetetlen érzés volt.
Negyed óra múlva sóhajtva néztem tükörképemre.
Előre be voltam szarva ettől az estétől.

.:Shawn szemszöge:.

Mikor megláttam, hirtelen minden szétesett. Minden darabjaira hullott. Semminek sem volt többé értelme, csak neki. Egy szőke ciklon. 

Egész úton nem tudtam másra gondolni. Eszembe jutott, hogy reggel mennyire közel voltunk egymáshoz, és nem is tudtam, hogy ő az. Magam előtt láttam, amint nevetve megmutatja a rajzot, amit készített rólam. Amint énekel, miközben gitározik. Gyönyörű volt. Egyszerűen tökéletes. 

- Veled meg mi van? - kérdezte Cam, mikor már negyedórája úton voltunk, és nem mondtam semmit. 

- Semmi. - ráztam meg a fejem. 

- El, ugye? - vigyorgott rám, majd újra az útra terelte figyelmét. Lassan bólintottam. - Nagyon különleges lány. Akarod látni holnap?

- Persze! - kaptam Cameron-ra tekintetem. 

- Elmegyünk érte a sulija elé, jó? - mosolyogva bólintottam. Az út hátralévő része csendben telt. Megint Eleanor-ra gondoltam. Mindig Eleanor-ra gondoltam. Fél tizenkettő körül értünk haza. A házban csönd és sötétség honolt, csak a húgom ajtaja alól szűrődött ki halvány fény. Halkan becsuktam magunk után az ajtót. Levettem a pólómat és nadrágomat, majd bedőltem ágyamba, Cam pedig a matracra. 

- Mi a teljes neve? - kérdeztem telefonomat nyomkodva.

- Eleanor von Owerliv. - motyogta Cam párnájába fúrva arcát. Megkerestem Eleanor-t Instagram-on és bekövettem. Ezután sokáig nézegettem képeit. Körülbelül hatvan volt fent összesen, abból nagyjából harmincon volt rajta, barátokkal vagy egyedül. Fél egy körül zártam le telefonomat és letettem éjjeliszekrényemre. Cam már halkan szuszogva aludt, mikor én lehunytam szemeimet és mosolyogva elbóbiskoltam. 

Cameron telefonjának csörgésére ébredtem fel, bár hamar felvette. 

- El? - kérdezte rekedt hangon. Érdeklődve figyeltem, hisz hajnali három körül lehetett. Cameron arckifejezése csodálkozóra, ezután kissé ijedtre és dühösre váltott. - Hol vagy? Rendben. Megyek. - mondta idegesen és felpattant. 

- Mi történt? - ültem fel aggódva, miközben Cam felkapcsolta a lámpát és elkezdett öltözni. 

- El kell mennünk Eleanor-ért. Egy bár, nem messze, elmondta hol van. - hadarta, én pedig értetlenül elkezdtem öltözni. 

- De mi történt? - kérdeztem egyre idegesebben. 

- Megverte a pasija. 

04. - All these boys and girls are people looking for someone to be

Nina Nesbitt - Stay Out

Előre kidobtam a deszkát az ablakon, ami hangos puffanással ért földet. Ijedtemben, hogy anya felébred, lehunytam szemeim. Vártam egy kicsit, de nem hallottam semmiféle mozgolódást a közelben, így óvatosan kimásztam, le az ereszcsatornára, onnan pedig ugrottam. Felkaptam penny board-omat és szaladni kezdtem a kerten keresztül a kapuig. A taxi már ott volt, így gyorsan betudtam pattanni. 

- Von Owerliv. - mondtam a hátraforduló sofőrnek, aki bólintott. - Pickering-be lesz. Csak tegyen ki valahol a kikötőnél. - a sofőr előrefordult és már el is indultunk. Félúton lehettünk, mikor a férfi rám nézett a visszapillantó tükörben. 

- Feltételezem, hogy kiszöktél. - halványan elmosolyodott. Közelebb lehetett a harminchoz, mint a negyvenhez, egész jóképű volt. 

- Öhm... Ja. - kuncogtam. 

- Fiú van a dologban? - mosolygott. Bólintottam. 

- Én is ilyen voltam, mikor fiatalabb voltam. Nem is ellenzem. De azért tudd, hogy egyik fiú sem éri meg, hogy bajba kerülj miatta. 

- Csak barátok vagyunk. - ráztam meg a fejem. 

- Hogyne. 

- Nem értem az embereket. - tártam szét karjaimat. - Miért ne lehetne barátság lány és fiú között? Mert az egyik mindig többet érez a másik iránt? Ez egész egyszerűen nem igaz. Ez... hülyeség. - hadartam.  

- Lehet, hogy igazad van. - vonta meg a vállát a sofőr. Egy pillanatig csönd volt, csak a mellettünk elszáguldó autók zaját lehetett hallani. - Milyen szép is a tinédzser kor. - sóhajtott fel, mire felhorkantam. - Nem akarlak elkedvteleníteni, de ennél már csak rosszabb lesz. 

- Akkor mire harminc leszek felkötöm magam. - motyogtam, mire a férfi felnevetett. 

- Akár hiszed, akár nem, most vagy a legszabadabb. Most van az ideje annak, amit csinálsz. Hogy kiszöksz, hogy szerelmes leszel, hogy bulizol, hogy ész nélkül költsd a pénzt, kipróbálj új dolgokat. Mert amiről a nagymamád mesél neked, hogy "a régi szép idők", az most van. Élvezd ki. Mert utána jön a munka, az adók, a lakbér, a gyerekek... - elgondolkodtatott amit az imént hallottam. - Nem azt mondom, hogy járj ki minden éjszaka és idd le magad a sárgaföldig. Tudd hol a határ.

- Itt jó lesz. - mondtam, mikor megláttam Cameron alakját az utcalámpák halvány fényében. A kocsi fékezett én pedig fizettem majd kiszálltam, de még mielőtt odaszaladtam volna Cam-hez, bekopogtam a sofőr ablakán, aki lehúzta azt és kérdőn nézett rám. - Köszönöm. - ennyit mondtam, majd megfordultam és odarohantam Cam-hez, aki már észrevett és tárt karokkal várt. Vigyorogva öleltem meg, majd mikor elengedtük egymást szemügyre vettem penny-jét. - Jó a színe. 

- Köszi, a tied is jó. - mosolygott rám. - Ééééés, nézd mit hoztam! - vigyorgott izgatottan és kihúzott két joint-ot dzsekije zsebéből. 

- Honnan van? - mosolyogtam rá. 

- Ez maradjon az én titkom. - kacsintott, bár alig láttam arckifejezését a sötétben. 

- Te egy Isten vagy, Cameron! - nyomtam egy puszit az arcára. 

- De elsősorban deszkázni jöttünk ki, szóval előbb azt. - rakta vissza a füvet. Bólintottam és rápattantam deszkámra, hogy fénysebességgel elszáguldjak Cameron mellől. 

- Na, mi van te nagyon profi? - kiabáltam hátra nevetve. Cameron hamar észbe kapott, felugrott penny-jére, csinált egy heelflip-et majd villámgyorsan utánam jött. Nem sok kellett hozzá, hogy megelőzzön, így még gyorsabban kezdtem hajtani. Befordultam egy kisebb utcába és egy ideig még hajtottam, nyomomban Cam-mel, de hamar kiderült, hogy zsákutca. Majdnem nekimentem az előttem magasodó falnak, de időben sikerült megállnom. Elindultunk visszafelé, még mindig versenyezve és hangosan nevetve. Sokáig csakúgy mentünk, nem is tudtuk, hogy merre, szlalomoztunk a kis utcákban, trükköztünk a nagyobbakban. 

- Hé, Cam? - kiabáltam, mikor észrevettem, hogy eltűnt. - Cam? - néztem körbe a kihalt utcában. - Cameron, hol a francba vagy? - kezdtem tényleg megijedni. Ide-oda sétálgattam, benéztem az utcából nyíló sikátorokba, de semmi. - Cameron?! - hirtelen két kar fonódott derekam köré, mire óriásit sikítottam. 

- Nyugi! - nevetett fel Cam és elengedett. Dühösen felé fordultam. 

- Te idióta! - ütöttem bele ököllel karjába.

- Aú! - nevetett tovább. 

- Tudod mennyire megijesztettél? - ütöttem tovább. - Már vagy tíz perce  kerestelek! Ne nevess, nem vagy vicces! - fortyogtam, de azért én is elnevettem magam. Cam átkarolta vállamat és magához húzott. Mindketten kezünkben fogtuk deszkánkat, így sétáltunk vissza  a kikötőhöz. Leültünk a víz mellé, én pedig levettem cipőmet és zoknimat, majd feltűrtem farmerom alját, hogy belelógassam lábamat a vízbe. Fél négy körül lehetett, az ég még sötét volt, de itt-ott már lehetett látni a Nap sugarait.

Cameron elővette a joint-okat zsebéből és egyet odanyújtott nekem. Számba helyeztem és Cam meggyújtotta nekem, majd magának. Orrom megtelt azzal a jellegzetes illattal, amit már olyan régen éreztem. Beleszívtam a számból logó szálba és mélyen letüdőztem. Hüvelyk-és mutatóujjammal kivettem számból, s miután néhány másodpercig bent tartottam, lehunyt szemmel kifújtam a füstöt. Még egy-kétszer megismételtem ezt a folyamatot, majd éreztem, ahogy végigjárja testemet az az euforikus érzés. Cam felé néztem akinek szájából lógott a szál, háta mögött két kezére támaszkodott és lehunyta szemeit. A felkelő Nap felé fordítottam arcomat és újra beleszívtam az egyre kisebb joint-ba. Cameron elővette telefonját és közelebb húzódott hozzám.
- Nézd! - mutatta vihogva. - A kutyám. - háttérképe valóban egy gyönyörű husky volt.
- Nagyon... szép. - puffogtam és miközben beszéltem kifújtam a füstöt. Cam szeme borzasztóan piros volt már, mikor néhány szívás után végül elnyomta a füves cigit és telefonjával kezdett szórakozni. Össze-vissza fényképezgetett. Néhány perc múlva én is elnyomtam a szálamat. Vihogva hátradőltem, úgy hogy lábam még mindig a vízbe lógott. Lehunytam szemeimet és karomat kinyújtottam az ég felé.
- Szeretnék madár lenni. - motyogtam. - Elrepülni innen, messzire. Varjú lennék, vagy holló. És elmennék innen. Itt hagynék mindent és csak elrepülnék. - Cam lefeküdt mellém én pedig ránéztem. Vigyorgott, mint a vadalma, ami engem is mosolygásra késztetett. Hangosan felvihogtam.
- Én meg szeretném, ha engem nem hagynál itt. - suttogta. - Mert én szeretlek téged, tudod? Soha nem engedtem senkit ilyen gyorsan közel magamhoz. De te... Eleanor vagy. - röhögött fel.
- Idióta. - vihogtam és rácsaptam mellkasára. Odabújtam hozzá, és ő egyik karjával átölelte derekamat, míg én arcomat nyakhajlatába fúrtam. Akkor, ott, úgy éreztem, hogy semmi problémám nincs. Ez biztos nagy mértékben volt köszönhető a fűnek is, de én tudom, hogy Cameron közelsége is biztonság érzetet adott. - Olyan szánalmasak a fiúk. - szólaltam meg enyhén rekedt hangos pár perc után. - Félnek, ezért terrorizálnak, hogy úgy érezzék, hatalmuk van. Hogy erősebbnek és jobbnak érezzék magukat. Ezért bántanak meg mindig. Ezért törik össze a szívünket, nekünk, lányoknak. Szavakkal és tettekkel egyaránt. Nevetségesek mind. - kuncogtam. Cam simogatni kezdte a hátamat.
- Okos lány vagy, tudod? - röhögött fel. Újabb néhány perc csend.
- Cam? - motyogtam lehunyt szemekkel.
- Hm?
- Most olyan, mintha repülnék... - suttogtam, és innentől teljes képszakadás.

Mikor felébredtem, nem tudtam hol vagyok. Két erős kar fonódott körém, és éreztem Cameron illatát, valamint testének melegségét. Halkan beszélt valakihez. Szemeimet kinyitva jöttem rá, hogy Cam-hez vagyok bújva, fejem nyakhajlatában. Még jobban nyakába fúrtam arcomat, hogy akárkivel is beszél, ne lássa az arcomat. Nem tudom miért, reflexszerűen jött.
- Anyáék mindjárt felkelnek, el kell tüntetned. - mondta egy számomra ismeretlen hang halkan.
- Én... jó, mindjárt. - nyöszörgött Cameron.
- Siess, jó? Nem lenne jó, ha itt találnák. - egy fiú volt. Fiatal. A hangja alapján velem egyidős lehetett. Nem beszélt mérgesen, egyszerűen csak jót akart Cam-nek. Legalábbis én ezt hallottam ki a hangjából.
- Oké, felkeltem. - suttogott rekedtes hangos Cam és mozgolódni kezdett alattam. Halkan felnyögtem, mire felkuncogott. Távolodó lépteket hallottam, feltehetőleg a fiú elhagyta a szobát. - Hé, El, ébredj. Kilenc óra, haza kell menned. - felpattantam.
- Kilenc óra? - kiáltottam. - Nekem iskolában kéne lennem. - ugrottam fel a matracról, de hirtelen mozdulattól kicsit megszédültem.
- Hálaadás van. - nevetett fel Cam. Megkönnyebbülten fellélegeztem. Cam is felkelt, és ekkor vettem észre, hogy csupán egy boxer van rajta. Hát... mit ne mondjak, igen jól nézett ki. - Hazavigyelek? - kérdezte felrángatva egy farmert.
- Megtennéd? - néztem rá hálásan.
- Persze. - vett fel egy pulcsit. - A deszkád a bejáratnál van, menj előre, lehetőleg ne vegyenek észre, oké? Addig elkunyerálom a kocsit. - bólintottam és feltettem snapback-emet, valamint felhúztam cipőmet, majd kimentem a szobából, egyből megtaláltam merre kell menni. Lerobogtam a lépcsőn, és szerencsétlenségemre szembetaláltam magam egy tizenkét-három éves kislánnyal, aki nagy szemeket meresztve nézett.
- Szia. - intettem neki mosolyogva és már fel is kaptam deszkámat. Kinyitottam az ajtót, becsuktam magam után és kiszaladtam a kertből is. Megálltam a ház előtti járdán és vártam Cam-et, aki néhány perc múlva kijött a házból egy kulcscsomóval a kezében.
- Aaliyha meglepődött. - nevetett fel, miután már a kocsiban ültünk, úton hazafelé.
- Ő a barátod húga? - dörzsöltem meg szemeimet. Kezdett egyre jobban elmúlni a fű hatása, ez által nekem egyre jobban leesett, hogy az életem közel sem problémamentes.
- Igen. Nagyon aranyos. - mosolyodott el Cam.
- Ha te mondod. - ásítottam. - Nem igazán beszéltünk. - nevettem és Cam is velem röhögött.
Szeretem Cameron-t. Persze csak barátilag, de úgy nagyon. Jobb legjobb barátot kitalálni sem lehetne. Mindig, mindig, mindig számíthatok rá. Ha baj van, hát jön és segít. Akármi történik, ő mindig megvigasztal és a lehető legjobbat hozza ki az adott szituációból. Nem mondom, hogy tökéletes, hisz az évek során többször is összevesztünk, de hát ilyen egy barátság. Néhány szempontból pont olyan, mint egy párkapcsolat. Nem az a lényeg, hogy hányszor veszünk össze, hanem hogy hányszor mondjuk megfogva egymás kezét, hogy "együtt megoldjuk". Nem a tökéleteset kell keresni, legyen ez barátság vagy párkapcsolat. Olyat kell keresni, amiben ha ugyan vannak összetűzések, mindig meglehet oldani közös erővel. Az embereknél pedig... nálunk sincs olyan, hogy "tökéletes". Nem. Itt sem szabad keresni, elpocsékolt idő. Olyan kell, akinek még a hibáit is szeretjük és/vagy elfogadjuk. Bár ezek a hibák is egy bizonyos skálán mozognak, de ez már egy másik történet.
- Akkor este jöttök? - kérdeztem kinyitva az autó ajtaját.
- Igen.
- Köszi a fuvart. Meg az estét. - mosolyogtam rá Cam-re, amit viszonzott, majd nyomtam egy puszit arcára és kiszálltam a kocsiból, kezemben deszkámmal. Intettem egy utolsót Cam-nek, majd beléptem a kapun. Átszaladtam a kerten egészen az ablakomig. Ami zárva volt. Francba, nem zártam kulcsra az ajtót. Nagy levegőt vettem és a bejárathoz mentem. Kinyitottam az ajtót és anyám dühös arcával találtam szembe magam. Csak remélni tudtam, hogy már nem érződik rajtam a fű illatát és nem látta Cam kocsiját.
- Hol jártál? - tette keresztbe karjait mellkasán.
- Csak deszkáztam egyet. Korán keltem. - mutattam fel a kezemben tartott penny board-ot. Anya arca ellazult, így tudtam, ezt most megúsztam. - Lezuhanyzom aztán segítek, oké? - utaltam a vacsora előkészületeire. Jenny még a konyhában tevékenykedett, de dél körül hazamegy a családjához, így onnantól anya veszi kezébe a dolgokat.
- Rendben. Courtney-ék nemsokára érkeznek. - Courtney anya nővére. Két lánya van, Jenna és Dora. Jenna tizenöt éves, Dora tizenhét. Másik városban laknak, így vonattal jönnek hozzánk. Csak reggelre tudtak jegyet foglalni, így délre már itt is lesznek. Courtney férje, Dean, katona volt, meghalt még mikor a lányok kicsik voltak. Ezenkívül még érkezik a nagymamám és a nagypapám anyai ágról, a nagymamám apai ágról, bár az apám nem tud jönni, apa öccse, Sam, a felesége, Flora, a tíz éves fiuk, Zack és a három éves kislányuk, Georgia. Vajon kit hagytam ki? Cam meg Shawn. Tizennégyen leszünk összesen.

Shawn vajon milyen lehet? Biztos kedves, ha Cameron barátja. És az a srác Pickering-ben? Vajon látom még valaha? Ezek a gondolatok kötöttek le, miközben alaposan bedörzsöltem epres samponomat hajamba. Sokat gondoltam arra a fiúra, akit a kikötőnél láttam. Sokat? Konkrétan folyamatosan ő járt a fejemben. Magam előtt láttam nagy, barna szemeit, gyönyörű ajkait, ahogy enyhén elnyílnak egymástól... Nem tudtam kiverni a fejemből.
Mikor immár frissen, tisztán, nem fű szagúan és átöltözve lementem az alsó szintre, Courtney-ék már itt voltak. Nagynéném nagyon örült nekem, össze-vissza puszilgatott, többször is megjegyezte, hogy milyen szép és csinos vagyok, megkérdezte mi a helyzet a suliban és Tyler-rel. Courtney mindig is kissé hiperaktív volt, ide-oda pattogott. Dora-val soha nem voltunk jóban. Őszintén szólva azért volt bennem egy kis gyűlölet iránta, mert irigyeltem. Gyönyörű volt, csinos, mindenki kedvelte. Azért két puszival és egy öleléssel köszöntöttük egymást, mosolyogva. Nem utáltuk egymást, csak nem voltunk "beszt frendsz forevör". Jenna kiskorunktól fogva odavolt értem. Nagyon aranyos lány. Őt sem kedveltem soha olyan nagyon, de ő nagyon szeretett engem, ezért kedves voltam hozzá. Miután Dora és Jenna kimentek a kertbe, én elköszöntem és boldog hálaadást kívántam Jenny-nek, aki indult haza a családjához. Ezután hagytam anyát és Courtney-t beszélgetni valamint intézkedni az estével kapcsolatban és kimentem Dora-ék után. Jenna a hintában ült, nem hajtotta magát, csak ott helyezte magát kényelembe. Dora kedvesen intett nekem, amit viszonoztam és leültem mellé a fűbe.
- Nem zavarok? - kérdeztem.
- Dehogy. - rázták meg a fejüket.
- Éppen Chris-ről beszélgettünk. - folytatta vigyorogva Dora.
- Aki pedig? - néztem ide-oda köztünk értetlenül.
- Jenna barátja. - kiáltott fel lelkesen Dora. Jenna elpirult és mosolyogva nézett rám.
- Na, gratulálok! - mosolyogtam rá. - És mit lehet tudni erről a Chris-ről? - Jenna elővette telefonját és megmutatta háttérképét, amiről egy igazán helyes fiú mosolygott vissza. - Helyes. - bólintottam mosolyogva.
- A tizenöt éves húgomnak a pasija a háttérképe. Nekem meg... - nyúlt zsebébe Dora. - Nekem meg Cam Dallas. Szánalmas vagyok. - felém mutatta a képernyőt, amiről valóban Cam nézett rám mosolyogva. Elmosolyodtam.
- Hát akkor van számodra egy meglepetésem. - nevettem el magam, mire Dora és Jenna összevont szemöldökkel néztek rám. - Jön este. - jelentettem be, mire mindketten felvisítottak.
- Tessék? - kiáltott Dora. - Ismered?
- Nemrég találkoztunk. - magyaráztam.
- Ez ugye nem valami rossz vicc? - hajolt közelebb izgatottan Jenna.
- Nem egy rossz vicc. Itt lesz este. Meg egy barátja, de vele még nem találkoztam.
- Úristen, Cameron Alexander Dallas velünk fog vacsorázni! - visított Dora és Jenna is csatlakozott.
Ekkor jöttem rá, mennyire örülök neki, hogy nem tudtam, hogy Cam híres, mikor megismertem. Örülök, hogy nekem ő csak egy fiú, csak egy legjobb barát, nem a rajongásom tárgya.

03. - I saw your face in a crowded place, and I don't know what to do, 'cause I'll never be with you.

James Blunt - You're Beautiful 

Utáltam a metrókat. Az állomásokat és a szerelvényeket is. Utáltam a tömeget. Utáltam a temérdek szemetet és koszt. 

- Olyan régen mozdultunk ki mind együtt. - lelkesedett a mellettem ülő Stacy. 

- El mindig lemondja. - mondta hangosan Brad, hogy a metró zörgésén át is halljuk. 

- Van jobb dolga, például, hogy azzal a Cameron gyerekkel lógjon. - horkant fel Tyler. Na igen, persze Tyler fülébe jutott, hogy "valami srác hozta be El-t kocsival". Nem igazán tetszett neki. Az iskolában nem csinált jelenetet, hamarabb elment, mint én, mert elhozták a dédnagymamáját az öregek otthonából, hogy a hálaadást velük töltse, így nem látta, hogy Cam jött értem is. De mi a hátránya annak, hogy népszerű vagy? Kibeszélnek. Így nem csoda, hogy Tyler feldúltan jött át este, és csak annyit mondok, hogy gazdagodtam néhány véraláfutással. 

- Még mindig nem hiszem el, hogy tényleg ismered Cameron Dallas-t. - ugrándozott egy helyben Emily, aki a másik oldalamon ült. 

- Ugye majd bemutatsz neki? - hajolt át Stacy-n Becca. 

- Persze. - mosolyogtam rá.

- Nem. - vágta rá ugyanakkor Tyler, mire mindenki rákapta tekintetét, engem kivéve. - Nem találkozik vele többet. - éreztem tekintetét magamon.

- Nem értem mi bajod, haver. - nézett értetlenül Connor Tyler-re. - Csak haverok.  

- Ja, meg a srác huszonegy éves. Nem tartom valószínűnek, hogy ráhajt El-re. - mondta logikusan Jason. 

- És mi is szeretnénk vele találkozni. - bólogatott Stacy. Tyler dühösen  megrázta a fejét, és többet nem is beszéltünk Cam-ről. 

- Mikor érünk már oda? - kezdett el szenvedni Brad. - Lerohad a lábam. - az összes fiú állt, mert igazán illedelmesek és megengedték, hogy mi, lányok üljünk. Aha, persze. Jól hangzott. Igazából azért ültünk mi, mert ahogy kinyílt a metró ajtaja őrült módjára szaladtunk be mind a négyen, hogy jusson hely. A srácok nem adták volna át a helyüket, legfeljebb Jason Emily-nek. Két pár volt a társaságunkban csupán, Jason és Emily, valamint Tyler és jómagam. Connor és Stacy kapcsolata egy ideig szorosabbra fűződött, mikor Stacy-t dobta az akkori barátja. Connor vigasztalta, mi mással, mint tömény szexszel? Nem voltak együtt, inkább amolyan "barátság extrákkal". Ez tartott körülbelül másfél hónapig, majd véget vetettek ennek, mert Connor elkezdett randizni egy lánnyal. Két hétig jártak, de Stacy-vel ezután már kizárólag barátok maradtak. Brad nagyon ért az egy éjszakás kalandokhoz, tizenhét éves létére már megszámlálhatatlanul sok lánnyal feküdt le. Aztán ott van Becca. Becca már tizenhat évesen is a "nagy ő"-t keresi. Sikertelenül. Egy komoly kapcsolata volt, de az elég rosszul végződött, mert a csaj Becca háta mögött kamatyolni kezdett az exével. Így Becca még várja a megfelelő lányt, akiért megéri küzdeni. 

- Még húsz perc. - válaszolt Jason Brad-nek. 

- Nem vagy valami beszédes. - hajolt közelebb kicsit aggódva Connor. Connor az egész társaságból a legértelmesebb. Persze bírom én a többieket is, de őszintén szólva Connor innen az egyetlen, akire azt mondhatom, hogy a barátom. A lányok közül Becca-val a legszorosabb a kapcsolatom, de már látom, hogyha leérettségizünk, nemigen fogjuk tartani a kapcsolatot. 

- Csak fáradt vagyok. - mosolyogtam rá.

- Mostanában mindig "csak fáradt" vagy. Van valami baj?

- Dehogy, csak fárasztó hetem volt. 

- Akkor jó. - bólintott, majd beszélgetésbe elegyedett Tyler-rel. Jason, Brad és Becca a közeljövőben elképzelhető történelem dolgozatról beszéltek, míg Stacy és Emily rajtam áthajolva tárgyalták meg, hogy "CAM DALLAS OLYAN CUKI WAAA!!!". Sóhajtva hátradöntöttem a fejem a szerelvény üvegének és összébb húztam magamon kabátomat. Csak érjünk már oda végre. 

.:Shawn szemszöge:.

- Hova indulsz? - kérdezte anyu, mikor látta, hogy leveszek egy kulcsot az akasztóról. 

- Csak sétálok egyet. - válaszoltam kinyitva az ajtót. 

- Cam-et meg itt hagyod egyedül? - tudtam, hogy igazából azt akarta kérdezni, hogy mégis mi a francot kezdjen a huszonegy éves haverommal. 

- Alszik. 

- Mihez kellett tegnap délután neki a kocsi? - az anyám mindig is szeretett beleavatkozni mások magánügyeibe, de úgy éreztem, most joga van tudni, hiszen az ő autójáról volt szó. 

- Egy barátjához ment. - mondtam kinyitva az ajtót. - Na, szia. - intettem és már ki is léptem az októberi hűvösbe, nehogy anya még többet kérdezősködjön, én meg véletlen kikotyogjam, hogy Cam éjszaka is elvitte az autóját. Kilépve a kapun elgondolkodtam, hogy merre menjek, végül a kikötő felé vettem az irányt. Szerettem csak ott ülni egy padon és nézni a hajókat, az embereket, a hullámzó vizet. Bedugtam fülhallgatómat és Ed Sheeran-t hallgatva sétáltam a kikötő felé. Szerettem ezt a kisvárost. Nyugodt volt és mintha egy meséből szedték volna ki. Sok helyen jártam már a családommal és a Magcon által egyaránt, de mindig Pickering-et találtam a legszebbnek. Valószínűleg, mert itt van a családom, a barátaim, ez az otthonom. Leültem egy padra és kihúztam a fülhallgatót, hogy halljam a madarakat és a vizet. Nem tudom mennyi ideig ültem ott gondolataimba merülve. Egyszer csak sikításra, majd hangos nevetésre lettem figyelmes, így gyorsan a nem túl messze álló társaság felé kaptam a tekintetem. Körülbelül egyidősek lehettek velem, nyolcan voltak, négy lány, négy fiú. Először csak a sötét hajú fiút figyeltem, aki egy vörös lányt tartott karjaiban és azzal szórakozott, hogy úgy csinál, mintha bedobná a vízbe. A lány sikítva nevetett.

- Connor, tegyél le! 

Ekkor vettem szemügyre mindegyikőjüket. Egy kicsi, szőke hajú lány kézen fogva ácsorgott egy magas, hosszú, sötét hajú sráccal, hangosan nevettek. Egy szintén elég kis növésű, sötétbarna hajú lány összegörnyedve nevetett és egy magas, szőke fiú karjába kapaszkodott, aki szintén röhögött. Először észre sem vettem a gyönyörű szőke lányt, a mellette álló srácot néztem meg előbb. Ő csak mosolygott. És ekkor láttam meg Őt. Nem is nevetett, ez kacagás volt. Ahogy hátrafordult a mosolygós fiúhoz, tekintetünk találkozott, s mosolya lefagyott arcáról. Pár pillanatig csak néztük egymást. Gyönyörű volt. Mintha nem is egy tinédzser lány lenne, hanem egy földre szállt angyal. Megállt a világ. Nem figyeltem senki másra, minden más homályos volt. A pillanatnak az vetett véget, hogy a mellette állós srác átölelte a derekát és súgott valamit a fülébe. Ekkor eltört bennem valami. Hülyén hangozhat, de így volt. A lány megejtett felém egy apró mosolyt, de én felpattantam a padról és elindultam az ellenkező irányba, egyenesen haza. Nem tudtam mi ütött belém. Ahogy hazaértem, felszaladtam a szobámba és megfeledkezve az alvó Cam-ről kicsaptam az ajtót.

- Mi a szar van? - hallottam meg rekedt, fáradt hangját. Mielőtt válaszolhattam volna, már vissza is aludt. Nem értettem, hogy bír ennyit aludni csak egy kihagyott éjszaka miatt. Az előző napot is végigaludta, csak akkor kelt fel, mikor elment ahhoz a csajhoz, de ahogy hazaért aludt is tovább. Ledobtam kabátomat, lerángattam cipőmet, majd magamhoz vettem a dalszöveges füzetemet és egy tollat. És írtam. Leírtam, amit éreztem. Csak úgy jöttek a szavak, a rímek, nem is kellett gondolkoznom.

Oh, you waited so long
Sometimes it's hard to stand out
And you don't have to do anything else
But be yourself, oh

And you, you dressed up so nice
But all I could see was your eyes
And the crowd came and pulled you away
And then you were gone

Oh, yeah

And I don't even know your name
All I remember is that smile on your face
And it'll kill me everyday
'Cause I don't even know your name

Ooh everywhere that I go
I'll see your face and it kills me to know
That you never know what you did to me
And now you were gone, yeah I can't stop thinkin' about you

'Cause I don't even know your name
All I remember is that smile on your face
And it'll kill me everyday
'Cause I don't even know your name

Yeah, I don't even know your name

I'm running, I'm searching
And I don't know where to start
I'm dying my love you punched a hole right through my heart

And I won't stop, stop looking
'Till I hold you in my arms
'Cause I'm running, I'm running I'm running

I'm running, I'm searching

And I don't know where to start
I'm dying my love you punched a hole right through my heart
And I won't stop, stop looking
'Till I hold you in my arms

'Cause I'm running, I'm running I'm running

And I don't even know your name

All I remember is that smile on your face
And it'll kill me everyday
'Cause I don't even know your name

.:El szemszöge:.

Egész nap az a fiú járt a fejemben. Ha szólt hozzám valaki, vagy meg sem hallottam, vagy annyira lekötöttek a gondolataim, hogy nem vettem észre. Nem értettem, miért gondolok rá ennyit. Soha nem éreztem még ilyet. Mikor felpattant a padról és elsietett, mintha kitépett volna belőlem egy darabot és magával vitte volna. 
- Akkor hétfőn találkozunk. - mondta Connor a hálaadásnapi bulizásra utalva, amihez semmi kedvem sem volt, de Tyler úgyis elrángat. Ha sokat ellenkezem valószínűleg szó szerint. Connor megölelte Stacy-t, Becca-t, Emily-t, végül engem, lepacsizott a fiúkkal és eltűnt a tömegben. Emily és Jason követték, majd Brad, Stacy és Becca együtt távoztak. 
- Mi van veled? - kérdezte Tyler, mikor már hazafelé sétáltunk a metróállomástól. 
- Mondtam már. Fáradt vagyok. - motyogtam. 
- El, nagyon jól tudod, hogy észreveszem, mikor hazudsz. - torpant meg. - Cameron miatt van, ugye? - kérdezte mérgesen és megragadta karomat. 
- Tyler, kérlek, engedj el. - suttogtam a földet pásztázva.
- Nem válaszoltál. - sziszegte, hogy ne keltsük fel magunkra a figyelmet. - Cameron miatt van, ugye? - szorítása erőteljesebb lett, én pedig ajkamba haraptam. - Nézz rám, ha hozzád beszélek! - rázott meg idegesen. - Nézz rám! - mondta hangosabban, és ijedtemben ugrottam egy aprót, majd Tyler-re néztem. 
- Nem... Nem Cameron miatt van. - ráztam meg a fejem. - Rossz kedvem van, ennyi. - ráztam meg a fejem. Tyler elengedte karomat. 
- Megyek haza. - mutatott az utcára ahol lakott. - Hétfőn látjuk egymást. Nagyon ajánlom, hogy ne kerüljetek túl közel egymáshoz. - figyelmeztetett, Cam-re utalva. - Szia baba. - mondta és megragadva arcomat közelebb húzott magához, hogy nyomjon egy puszit ajkaimra, majd hátat fordított és befordult az utcájába. Nagy levegőt vettem és konkrétan futottam hazáig. 
- Eleanor! - szólt utánam anya, mikor elindultam felfelé a lépcsőn. 
- Igen? - fordultam felé. 
- Beszéltél az apáddal?
- Ma még nem, miért? - tudtam, hogy miért, annyira tudtam. 
- Hívott, hogy nem tud hazajönni hálaadásra. 
- Oké. - bólintottam. - Anya, a srácokkal elszeretnénk menni hétfőn este valahova.
- Tyler ott lesz? - kérdezte. Mindig ez volt az első kérdése. Ha Tyler nem lenne ott, én sem mennék, hahó! Na meg anyám azt sem tudta, hogy az, hogy Tyler ott van, nem jelent semmit. Múltkor is ott volt, de körülbelül egész este nem láttam. Azelőtt is ott volt, és lám! Egy másik lányt fogdosott. 
- Igen, ott lesz. 
- Akkor mehetsz. - már indultam volna fel, mikor anya feltett egy újabb kérdést. - Ki az a Cameron Dallas és Shawn Mendes? Láttam a nevüket a listán.
- Azt mondtad meghívhatom néhány barátomat. 
- Igen, persze, de még nem hallottam felőlük.
- Tényleg? Biztos vagyok benne, hogy már meséltem róluk. - annyira könnyen átlehetett verni az anyámat. 
- Ó, hát jó. - bólintott, majd eltipegett magassarkúiban, valószínűleg, hogy leordítsa tegyük fel a kertész fejét, mert ősszel lehullanak a kertben lévő növények levelei. Nem vicc, volt már rá példa. Felmentem a szobámba, ahol Jenny tevékenykedett. 
- Miss Eleanor, kimostam a szennyest, ahogy kérte. Bepakoltam a gardróbba. 
- Köszönöm Jenny. - mosolyogtam rá. 
- Miss Eleanor, nem akarok beleavatkozni, de mostanában mintha gondok lennének ön és Mr Tyler között. 
- Köszönöm az aggodalmat, de nincs semmi gond. Csak kicsit stresszes volt ez a hét. 
- Akkor jó. - bólintott Jenny. - És ez megint csak nem tartozik rám, de az a fiatal ember, akit múltkor felhozott...
- Cameron-nak hívják, egy nagyon jó barátom. - mosolyogtam ismét Jenny-re, miközben levettem kabátomat és bakancsomat. - És megkérném, hogy ne szóljon róla senkinek, hogy itt járt, rendben?
- Igenis, Miss Eleanor. - bólintott, majd kiment a szobából. 
Leültem íróasztalomhoz, elővettem egy papírt és egy ceruzát, majd rajzolni kezdtem. Megpróbáltam felidézni minden egyes kis arcvonását, és három óra tökéletesítgetés után, elfogadható portré készült a kikötőnél ülő fiúról. 

02. - Ain't nothin' that I'd rather do, goin' down, party time

AC/DC - Highway To Hell

- Hova mész? - kérdezte összevont szemöldökkel Shawn, mikor háromnegyed tizenkettő körül észrevette, hogy öltözöm. 

- Egy barátomhoz. - válaszoltam felráncigálva magamra egy nadrágot. 

- Ilyenkor? - ült fel ágyában maga mellé téve telefonját, amit eddig nyomkodott. - Egyáltalán vannak itt barátaid?

- Itt csak te. A városban lakik. - kaptam fel egy pulóvert. 

- Hogy akarsz ilyenkor eljutni Torontóba? 

- Reméltem, hogy használhatom az anyukád kocsiját. - mosolyogtam rá. 

- Az teljesen ki van zárva! - rázta meg a fejét.

- Shawn, esküszöm, hogy nem lesz baja, csak felveszem a csajt és elmegyünk a partra vagy ilyesmi. - néztem rá kérlelőn. 

- Cameron Alexander Dallas, ha bármi baja esik a kocsinak, én nem voltam benne. Fel van akasztva a kulcs a bejárati ajtó mellett. És csak azért, mert csaj van a dologban. 

- Nem úgy csaj. - hangsúlyoztam ki az "úgy" szót. - Csak tizenhat éves. Nincs köztünk semmi. 

- Tizenhat éves lányokat viszel el éjszakai túrára az anyám kocsijában? - sóhajtott fel teljesen lefárasztva Shawn. - Na, menjél, csak ne csinálj baromságot. - motyogta és arccal nekiborult párnájának.

- Kösz, tesó, te vagy a legjobb. - borzoltam fel haját, majd gyorsan felkaptam cipőmet és halkan kinyitottam az ajtót. Ahogy elmentem Aaliyah szobája mellett halk matatást hallottam. Valószínűleg még ébren volt, pedig másnap iskolába kell mennie. Halkan bekopogtam, mire abbamaradt a hangzavar. Óvatosan benyitottam. - Hé, tudom, hogy ébren vagy. - kuncogtam. - Csak jó éjszakát akartam kivánni, mert ma még nem is beszéltünk. Na, szia. 

- Jó éjt. - hallottam meg a hangját. Elmosolyodtam és visszazártam az ajtót. A lépcsőn lemenés volt a legneccesebb a sötétben. Talán itt is az ablakon kellett volna kimenni. Először is nekimentem a korlátnak, ami miatt majdnem leborultam, másodszor pedig pont sikerült rálépnem az egyetlen olyan fokra, ami macskanyávogás szerű nyikorgással jelezte, hogy igenis erre járt valaki. Csak remélni tudtam, hogy Shawn szülei mélyen alszanak, különben nekem lőttek. A bejáratnál kitapogattam az akasztót, amire fel volt akasztva a fekete Citroen c5 kulcsa. Elvettem az egyik lakáskulcsot is, majd a lehető leghalkabban kinyitottam az ajtót és visszazártam magam után. Átgyalogoltam a kerten, kinyitottam a kaput, bezártam, majd az utcai lámpák halvány fényében megkerestem az autót. Beültem, gázt adtam és már útnak is indultam, hogy felvegyem El-t. 

.:Eleanor szemszöge.:

Nem is vettem fel az alvásra félretett pólómat lefekvés előtt, csak átöltöztem egy olyan viseletbe, ami éjszaka szerencsésebb, már azért is mert fekete, meg azért is mert nem haspóló, mint napközben, hanem pulcsi, hiszen éjszaka még hűvösebb van. Amíg fél egy körül nem hallottam valamiféle kaparászást az ablak felől, tanultam, mert másnap fizika dolgozat. Letettem a könyvet és az ablakhoz mentem. Kinyitottam és lenézve megpillantottam Cam-et, szintén talpig feketében. 

- A hintója előállt, Miss Von Owerliv. - suttogta hangosan, hogy halljam. 

- Kocsival vagy? - kérdeztem kimászva az ablakon.

- Aha.

Leugrottam és ezúttal Cam anélkül kapott el, hogy elestünk volna.

- Már igazi rutinom lesz ebben. - mondtam, miközben elindultunk a kapu felé. 

- Még nem szöktél ki?

- Egyszer, még tavaly. - vontam vállat. - Elmentünk egy parkba deszkázni és füvezni. Nem volt jó ötlet. Azon kívül, hogy elkaptak a rendőrök, legurultam a deszkapálya tetejéről. Mármint... nem deszkával gurultam, hanem... a testem, legurult. - magyaráztam, miközben Cam halkan nevetett. - A szülőknek hatalmas összeget kellett fizetniük, hogy ne legyen botrány. Anyám rohadt mérges volt, hetekig üvöltött, amikor csak meglátott. Az apám meg persze ekkor sem volt itthon. - vontam vállat. - De megérte. Jól éreztük magunkat. - időközben megérkeztünk az autóhoz, aminek Cam kinyitotta az anyósülés felőli ajtaját, hogy betudjak ülni, majd megkerülte a kocsit és beült a volán mögé. Gázt adott és már el is indultunk. Ki tudja hova. 

- Szóval te ilyen... Apuci kislánya vagy, de közben meg senki sem tudja rólad, hogy igazából rossz vagy. - próbálta értelmezni Cam a hallottakat, miközben az utat nézte. 

- Mondhatjuk így is. - bólintottam mosolyogva és lehúztam az ablakot, hogy a szél arcomba fújjon. - Hova megyünk? - kérdeztem. - Uuu, megnézzük majd a napfelkeltét a tó partján? Ez nem kérdés... Megnézzük a napfelkeltét a tó partján. - lelkesedtem. Cameron felnevetett.

- De neked iskola van. - emlékeztetett.

- Akkor ma nem alszom. - vontam vállat. - Megszeretném nézni veled a napfelkeltét a tó partján. - néztem rá lebiggyesztett ajkakkal. 

- Jó, majd megnézzük. - adta be a derekát mosolyogva. - Egy feltétellel. Reggel én viszlek iskolába. Nem engedem, hogy kialvatlanul kóvályogj a pályaudvaron. Még beesel a sínekre. - nézett rám teljesen komolyan, de én felnevettem. - Komolyan mondom.

- Oké. - vontam vállat. - Hé, eljössz hétfőn hálaadásra hozzánk? Csak mert tudom, hogy nem a családoddal vagy, így gondoltam...

- Az a vadállat ott lesz? - kérdezte izmait megfeszítve. 

- Ne hívd így, kérlek. - motyogtam.

- Bánt téged. - kiáltott fel. - El, szakítanod kéne vele.

- Nem lehet. - ráztam meg a fejem. - A szüleink nem engedik.

- Mi az, hogy nem engedik? Mondd meg nekik, hogy bánt! Senki nem veszi észre? 

- Nem. Nem tehetem. - mondtam. - Eljössz vagy sem? 

- Hánykor lesz? - tudta, hogy nem akarok erről beszélni, ezért hagyta, hogy eltereljem a témát. 

- Fél tízkor lesz a vacsora. 

- Oké, akkor megyek. Haveroméknál elvileg már kilencre le lesz zavarva az egész. Elhozhatom? 

- Hogyne. Csak a neve kéne, fel kell írnom. - mondtam.

- Shawn Mendes. - gyorsan begépeltem a nevet a jegyzetekbe, hogy ne felejtsem el felírni a vendéglistára. 

- Hova megyünk? - kérdeztem, mikor megláttam az autópálya táblákat. 

- Nem tudom. - vont vállat Cam, mire felnevettem. 

- Csak találj vissza. 

- Miért nem te? - nézett rám mosolyogva.

- Mert én kérlek szépen nem szeretem olvasgatni a táblákat, miközben mondjuk... mást is csinálhatok. - mondtam jobb kifogás híján. Cam nevetve megrázta a fejét. - Tehetek be zenét? - Cam bólintott, így telefonomról betettem Bruno Mars Treasure-jét. 

Jó érzés volt, ahogy száguldottunk az éjszakában, a szél arcomba csapott, és együtt énekeltük a szöveget. Órákig csak mentünk, ki tudja hova. Soha nem éreztem még ennyire szabadnak magam. Fél négy körül kezdtük el keresni a Torontó feliratú táblákat, amik visszavezettek szülővárosomba. A tó partján Cam leparkolt és kiszálltunk a kocsiból. Leültünk a homokba és egy ideig csak néztük az apránként előbukkanó napsugarakat. Nem akartam elárulni Cam-nek, hogy fázom, mert biztosan hazavitt volna, de vacogásomat nem tudtam elrejteni előle.
- Fázol? - kérdezte.
- Dehogy.  - ráztam meg hevesen fejem, mire felkuncogott és lekapta pulóverét.
- Tessék. - nyújtotta oda.
- De így meg te fogsz fázni.
- Nem fogok. Vedd fel. - nyomta kezembe a ruhadarabot, amit vonakodva ugyan, de felvettem.
- Cameron illatú. - szagoltam meg a pulcsi nyakát, mikor már rajtam volt. Cam mosolyogva átölelte a vállam és közelebb húzott magához. Vállára hajtottam fejemet és tovább néztük a napfelkeltét. - Libabőrös vagy. - húztam végig kezemet karján körülbelül negyed óra elteltével. - Menjünk, jó? - pattantam fel.
- De megakartad nézni. - mutatott Cam a rózsaszín égre.
- Igen, de már lilul a szád. - nevettem. - És nekem is még el kell készülnöm. - Cam felállt én pedig gyorsan visszaadtam neki a pulcsiját, amit magára is kapott. Mikor beültünk az autóba Cameron egyből beindította a fűtést, ami hamar felmelegített bennünket. Az út hazáig csendben telt, egészen amíg fel nem értünk a szobámba.
- Gyorsan lezuhanyzom, eltudod addig foglalni magad? - kérdeztem Cameron-tól, miközben elővettem uniformisomat. Bólintott és elterült ágyamon. Kulcsra zártam magam után a fürdőszoba ajtót, bár igazán nem értem miért, tudtam, hogy Cam úgysem nyitna be csakúgy. Használt ruháimat a szennyes kosárba dobtam, ami már tele volt, így eszembe véstem, hogy szóljak Jenny-nek, aki csak akkor mos, mikor megkérem rá, mert nem akar turkálni a ruháim között, anélkül, hogy én előtte megbizonyosodom róla, hogy semmi olyat nem talál, amit nem kéne látnia. A fürdőszoba óriási, így elfér benne egy kád és egy zuhanyfülke is, de nem akartam sokáig váratni Cam-et, még így is, hogy bőven lett volna idő egy kiadós fürdőre, ezért miután kontyba fogtam hajamat fejem tetején, beléptem a zuhanykabinba. Megengedtem a meleg vizet, ami néhány perc múlva teljesen ellazította izmaimat. Nyomtam a kezembe vaníliás tusfürdőmből és alaposan megmostam minden porcikámat. Felszisszentem, mikor megdörzsöltem véraláfutásaimat. Reszketve vettem egy nagy levegőt, nehogy elsírjam magam. Lemostam a habot testemről és elállítottam a vizet. Kiléptem a kabinból és magamra tekertem egy fehér törölközőt. Alaposan megtörölköztem, felöltöztem, fogat mostam, kicsit kisminkeltem magam és kifésültem hajamat.
- Kész vagyok. - léptem ki a fürdőből.
- Ezeket te írtad? - kérdezte Cam felmutatva a kezében tartott mappát.

.:Cameron szemszöge.:

Miután El bement a fürdőbe egy ideig csak feküdtem az ágyán és néztem a plafont, de ezt hamar meguntam, így felálltam és sétálgatni kezdtem a szobában. Nem akartam turkálni El dolgai között, de szembetűnő volt egy nagy, tömött mappa íróasztala közepén, amire nagy, dőlt betűkkel ez volt írva: Dalszövegek.  Kinyitottam a mappát, amiben óriási mennyiségű teleírt papír volt. Kettesével vagy hármasával voltak összetűzve. Megfogtam az első három lapot és beleolvastam. Kétségkívül egy dal volt. Cím nem volt felírva, így gondoltam nemrég írhatta. Elolvastam a szöveget és ajkaim meglepődéstől elnyíltak egymástól. 

Hmm yeah your burn me
You can
Well I don't know wanna know where you've been
I was your new best friend
Do you know I'll treat you like them
I know

You're under my skin
Burning in my bloodstream
These scars were the way that you loved me
I guess that you had to leave a tattoo on my skin
Burning in my bloodstream
These scars were the way that you loved me
I guess that you had to leave a tattoo to remind me
A tattoo to remind me
A tattoo to remind me

Apologies for the way I've been
I couldn't wash you off my skin
No i, I couldn't live without you
Tears at night could drive but I know
I'm burning right the wire and lifeboats
You could be in the way you play me

And I know

You're under my skin
Burning in my bloodstream
These scars were the way that you loved me
I guess that you had to leave a tattoo on my skin
Burning in my bloodstream
These scars were the way that you loved me
I guess that you had to leave a tattoo to remind me
A tattoo to remind me
A tattoo to remind me

See these scars leaving blood on my little white dress
Bleeding hard, screaming now, now

You're under my skin
Burning in my bloodstream
These scars were the way that you loved me
I guess that you had to leave a tattoo on my skin
Burning in my bloodstream
These scars were the way that you loved me
I guess that you had to leave a tattoo to remind me
A tattoo to remind me
A tattoo to remind me

- (Hilary Duff - Tattoo)

Gondolatok ezrei cikáztak agyamban. Tyler. Biztos voltam benne, hogyha újra meglátom, addig ütöm, amíg mozog. Eleanor tehetséges. Ez volt a másik gondolatom, bár eltörpült a harag mellett, amit Tyler iránt éreztem. Letettem a három összetűzött lapot az asztalra és elolvastam a következő dalt is. 

All of my hate cannot be bound
I will not be drowned by your thoughtless scheming
No, you can try to tear me down
Beat me to the ground, I will see you screaming

Thumbing through the pages of my fantasies
Pushing all the mercy down, down, down
Wanna see you try to take a swing at me

Come on, gonna put you on the ground, ground, ground

Why are you trying to make fun of me?
You think it's funny, what the fuck you think it's doing to me?
You take your turn lashing out at me
I want you crying when you're bloody down in front of me

All of my hate cannot be bound
I will not be drowned by your thoughtless scheming
No, you can try to tear me down
Beat me to the ground, I will see you screaming

Thumbing through the pages of my fantasies
I'm above you, smiling at you drown, drown, drown
Wanna kill and rape you the way you raped me
And I'll pull the trigger and you're down, down, down

Why are you trying to make fun of me?
You think it's funny, what the fuck you think it's doing to me?
You take your turn lashing out at me
I want you crying when you're bloody down in front of me

All of my hate cannot be bound
I will not be drowned by your thoughtless scheming
No, you can try to tear me down
Beat me to the ground, I will see you screaming

All my friends are gone, they died
They all screamed and cried
I'm gonna take you down, gonna take you down
Gonna take you down, gonna take you down

All of my hate cannot be bound
I will not be drowned by your thoughtless scheming
No, you can try to tear me down
Beat me to the ground, I will see you screaming

All of my hate cannot be bound
I will not be drowned by your thoughtless scheming
No, you can try to tear me down
Beat me to the ground, I will see you screaming

- (Evanescence - Thoughtless)

Meglepődtem, hisz az előző, visszafogott dalhoz képest, ez agresszív és durva volt. Szemeim megteltek könnyekkel, ahogy belegondoltam, hogy Eleanor ezt érzi, de nagy levegőt vettem és visszanyeltem könnyeimet. Épp mikor visszaraktam a papírokat a mappába kinyílt a fürdőszoba ajtaja és El lépett ki rajta. 
- Kész vagyok. - mondta, majd tekintete megállapodott a kezemben tartott tárgyon. Láttam, hogy állkapcsa megfeszül. 
- Ezeket te írtad? - kérdeztem. Lassan bólintott. - Sajnálom, tényleg nem akartam turkálni a cuccaid között, csak... - kezdtem magyarázkodni, de közbevágott.
- Semmi baj. - mosolygott és kivette kezemből a mappát és kivett belőle három papírt. - Még senki sem látta őket. Ez a kedvencem, mit gondolsz? - nyújtotta felém a Thoughtless című dalt. 
- Jó. - bólintottam és kivettem a kezéből, megkönnyebbülve, hogy nem mérges rám. - Tyler-ről szól igaz? - kérdeztem.
- Igen, róla. - válaszolt ridegen és elrakta a papírokat, majd a bedobta a mappát egy fiókba. 
- Bocsánat, tudom, hogy ez... Nem kellemes téma neked. - simítottam meg karját. Megvonta a vállát és mosolyt varázsolt arcára. Közelebb hajolt és szorosan megölelt. Arcát nyakhajlatomba fúrta, én pedig átfogtam derekát. 
- Ne hagyj el, jó? - motyogta. Még szorosabban öleltem derekát. Csak egy kis tizenhat éves lány, akit tönkretettek. Egy törékeny kislány, és mégis milyen erős. Legalábbis annak mutatja magát, mindenki előtt, mert okos, nagyon okos, és tudja, nem szabad megadnia az embereknek azt az örömöt, hogy lássák mennyire megbántották. De ő is megtörhet néha. Ez történt előző nap délután is. Az évek során szerzett sebeket eltakarja mindenki elől, de van, mikor kiadja magából a fájdalmat. És hogy másképp, ha nem sírással? Papírra veti az érzelmeit, de kinek elég ez? A fájdalmat nem lehet csakúgy kiírni magadból. Nem. Sírni kell. Zokogni. Azután jobban érzed magad egy ideig, de nem sokáig. Folytatódik minden, úgy ahogy volt. Újra megtelik a pohár, szépen lassan, s mikor tele van, kicsordul a tartalma. Ez egy végeláthatatlan körforgás. 
- Nem foglak. - suttogtam hajába. - Ígérem. 

Halkan, nagyon halkan szólt a háttérben a zene, ami keveredett Eleanor halk szuszogásával. Az autóban ment a fűtés, nem akartam, hogy El megfázzon kis szoknyájában, bár a harisnya kicsit megvédte a hidegtől. Körülbelül öt perce voltunk úton Oakville felé, El máris elaludt. Én is kezdtem érezni magamon a fáradtságot, kicsit csípett a szemem, de nem volt vészes. Mosolyogva oldalra néztem az alvó szőkeségre. Fejét az ablaknak döntötte, ajkai kicsit elnyíltak egymástól. Hazudnék, ha azt mondanám, most vettem észre először, hogy milyen szép. Már mikor először megláttam feltűnt. Különleges volt szőke hajával és sötétebb színű szemöldökeivel. Jó értelemben különleges. Akkor is hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jutott eszembe néhány illetlen dolog vele kapcsolatban, főleg, hogy abban a kis iskolai uniformisban volt. Többször is fantáziáltam Eleanor-ról, nem tagadom. De őszintén, ki nem? Soha nem tekintettem rá úgy, mint barátnő alapanyagra. Ha néhány évvel idősebb lenne is ugyanezt gondolnám, ebben teljesen biztos vagyok. Csak barátok vagyunk. Soha nem éreztem és nem is fogok iránta másképp érezni. De képzelődni azért lehet, nemde? Nem pontosan értem én sem, hogy működik ez. Valami fiús dolog. Nem akarok tőle semmit sem párkapcsolat terén, sem szexuális téren, de azért elképzelem néha, milyen gyönyörű lehet, ha nincs rajta ruha. Milyen érzés lehet vele lenni, olyan értelemben. Soha nem gondoltam, hogy valaha leteperjem, vagy hogy egyáltalán ez megtörténne köztünk, de mégis elképzeltem. Hát nem teljesen értelmetlen a fiúk gondolkodása? 
- Hé, El, itt vagyunk. - simítottam végig karján, hogy felébresszem. Nyögött egy aprót, majd lassan kinyitotta szemeit. Látszott, hogy nem pontosan tudja hol van, meglepődve nézett körül.
- Ó. - pislogott nagyokat. - Köszi, hogy elhoztál. - mondta álmos hangon. 
- Mikor végzel? - kérdeztem. 
- Fél ötkor. 
- Fél öt? - lepődtem meg.
- Edzés van. Én vagyok a pom-pom lányok vezetője. Aztán meg röplabda. - válaszolt El felvéve táskáját a földről. 
- Wow. - ámultam. - Még valami rejtett tehetséged nincs? - nevettem fel.
- Lássuk csak. - gondolkodott. - Nem akarok én itt felvágni, de! - tette fel mutatóujját, mire elmosolyodtam. - Kitűnő tanuló vagyok, kétfajta edzésre járok, amik gyakran egy napon vannak, így alig marad szabadidőm. Három nyelvet beszélek folyékonyan, angol, francia, spanyol, valamint beszélek egy hangyányit ukránul. 
- Ukránul? - lepődtem meg.
- да. Ezenkívül két hangszeren játszom, gitár és zongora, és csak hobbiból ugyan, de rajzolok, fotózok és dalszöveget írok. - hadarta.
- Tizenhat éves vagy. - ráncoltam a homlokom. - Nem vagy túlterhelve?
- De. - bólintott. - Köszi a fuvart, de mennem kell, mert lekésem a fizika dolgozatot. Szia. - nyomott egy puszit arcomra, majd kipattant az autóból. Láttam ahogy két lány, egy alacsony szőke hajú és egy magas vörös odaszaladnak hozzá és mutogatni kezdenek az autó felé. Mosolyogva megráztam a fejem és elhajtottam. Csak remélni tudtam, hogy nem jut Tyler fülébe a dolog.
Útközben tankoltam, nehogy feltűnjön Shawn anyukájának, hogy elvittem a kocsit. A ház előtt leparkoltam és gyorsan beszaladtam a házba. Felakasztottam a kulcsokat és felmentem a Shawn-nal közös szobánkba. Barátom ágyán szétterülve szuszogott. Halkan levetkőztem majd lefeküdnek a földön elhelyezett matracra. Mielőtt még elaludtam volna, beállítottam az ébresztőmet háromra, mert szándékomban állt elmenni Eleanor-ért.
Ahogy lehunytam szemeimet, el is nyelt a sötétség. 

01. - Winter, spring, summer, or fall, all you have to do is call and I'll be there

James Taylor  - You've Got A Friend

Egy gyönyörű házban élek Torontó leggazdagabb negyedében. Az iskolában népszerű vagyok. A focicsapat kapitánya a barátom. És én mégis rosszul érzem magam... 

Ilyen gondolatok jártak a fejemben miközben a vonaton zögykölődtem iskolai uniformisomban, amibe a járművön öltöztem át. A pályaudvaron úgy tettem, mintha nem vettem volna észre Tyler-t és legjobb barátját, Jason-t, pedig általában egy fülkébe ülünk a vonaton. Ma viszont nem volt kedvem velük menni, így egy hangosan horkoló öreg nénivel és egy folyamatosan az ordító gyerekét szidó anyukával osztoztam egy fülkén. Fejemet az üvegnek döntöttem, miközben bedugtam fülhallgatómat és John Mayer Born and Raised albumát hallgattam. Az út egy és egynegyed óra volt Oakville-ig, ahol iskolám, az Appleby College volt. A 6:25-ös vonatot minden reggel el kell érnem, különben lekésném az első órát. 

Az egész utat végiggondolkoztam. Nem értettem, miért kellett ennyire pesszimistának születnem. Vagy talán az évek során alakult ki? De minek a hatására? Vajon annak, hogy apám kiskoromtól fogva alig van itthon az üzleti utak miatt? Vagy csak csupán attól, hogy a tizenhatból körülbelül tizennégy születésnapomat kihagyta, nem is beszélve a Karácsonyokról? Vagy vajon attól, hogy az anyám csak akkor figyel rám, ha valami rosszat teszek, olyankor pedig ordít? Vagy attól, hogy körülbelül egy éve és három hónapja lila és zöld foltok tarkítják a karomat, lábaimat, esetenként a nyakamat, amiket senki nem lát, mert szégyenemben eltakarom őket, Tyler miatt? Vagy azért, mert annak ellenére, hogy az iskolában népszerű vagyok és sokan vesznek körül, valamiért mindig egyedül érzem magam? Valószínűleg, ezek egyben változtatták az örökké boldog lányt, egy, az érzéseit mindenki elől eltakaró, magát boldognak MUTATÓ tinédzserré. 

Felkaptam táskámat vállamra és kinyitva a fülke ajtaját otthagytam a nénit, a kisfiút és az anyukáját. Kirángattam fülemből a fülest és elraktam táskámba, a telefonommal együtt. Megálltam a vonat egyik ajtaja előtt, hogy egyből letudjak pattanni, mikor megáll. 

- El! - hallottam meg a közelemben egy ismerős hangot. Lehunytam a szemem, nagy levegőt vettem és mosolyt varázsolva arcomra Tyler felé fordultam. 

Jason és Emily

- Sziasztok. - mosolyogtam rájuk. Tyler nyomott egy puszit arcomra, én pedig Jason és Emily felé fordultam, hogy őket is köszöntsem egy-egy öleléssel. A vonat hirtelen megállt, én pedig egyenesen Tyler karjaiba estem, aki karomnál fogva elkapott, pont megfogva azt a pontot, ami tegnap óta belilult és fájt. Felszisszentem, Tyler pedig pontosan tudta miért. Alig észrevehetően megrázta a fejét, jelezve, hogy senkinek se merjek szólni egy szót se. Kirántottam karomat szorításából, és a vonat ajtaját kinyitva kiléptem belőle. Jason és Emily kézen fogva követtek engem és Tyler-t. Átverekedtük magunkat a tömegen, és végre kiléptünk a fullasztó pályaudvarról. Tyler magához húzott és átkarolta derekam, mintha csak minden rendben lenne köztünk. A pályaudvarról gyalog mentünk az iskoláig, és szerencsére nem kellett részt vennem a beszélgetésben, ami arról szólt, hogy iskola után Tyler, Jason, Emily, Becca, Connor, Stacy és Brad beülnek valahova meginni egy-két italt. 

- Te is jössz, El? - kérdezte rám nézve Jason. 

- Nem megy ma. Készülünk a hálaadásra. - és nem is hazudtam. Néhány nap múlva hálaadás és segítenem kell összeírni, hogy ki jön el hozzánk a családból és ki ne. A szívem mélyén reméltem, hogy apa hazatud jönni, de ennek a valószínűsége körülbelül kettő az egymilliárdhoz. 

- Nem baj, majd legközelebb. - mosolygott rám Emily. - Hálaadás napján is elmehetnénk valahova este. - töprengett.

- Másnap iskola. - emlékeztettem. 

- Legfeljebb kihagyjuk.

- Jaja... - bólintottam. Nem volt értelme ellenkezni. Tudtam, hogy úgyis elmegyek, ha nem is önszántamból, de Tyler úgyis elrángatna. 

Végre megérkeztünk az iskola elé, ahol ahányan voltunk, annyi felé széledtünk, a különböző órarendek miatt. Beérve a kémialaborba intettem az egymás mellett ülő Stacy-nek és Becca-nak, majd elfoglaltam a helyem Connor mellett. 

- Mi van veled, nyúzottnak tűnsz. - suttogta, mikor már elkezdődött az óra és Mr Smulders az oxóniumionról tartott kiselőadást. 

- Csak rosszul aludtam. - válaszoltam halványan rámosolyogva. 

- Miss Von Owerliv és Mr Emerson óhajtja megosztani az osztállyal is, hogy mégis mi lehet olyan fontos, hogy nem várhat szünetig? - kapta felénk a fejét Mr Smulders.

- Elnézést. - motyogtuk egyszerre Connor-ral, majd villámgyorsan körmölni kezdtünk. 

Az egész tanítás alatt nem történt semmi érdekes, azt kivéve, hogy együtt volt testnevelés órám Tyler-rel, aki a focicsapat kapitányaként megengedhette magának, hogy a pálya szélén üljön és szinte levetkőztessen szemeivel. Ez sajnos nem csak nekem, hanem a tanárnőnek is feltűnt, így a fiúk edzettek a novemberi meccsre, a lányok pedig a pálya szélén kocogtak. 

- Biztos nem jössz? - kérdezte Emily, miután átöltöztünk a mosdóban és elpakoltuk az egyenruhát táskáinkba. 

- Biztos. - bólintottam. - De majd máskor bepótoljuk. Elmehetünk Pickering-be hétvégén. 

- Jól hangzik. - mosolygott rám. 

- Most rohanok, még lekésem a vonatot, de majd egyeztetünk mindenkivel. Szia. - nyomtam egy puszit arcára és már siettem is le a lépcsőn. Az aulában szó szerint belebotlottam Tyler-be, így tőle is elköszöntem gyorsan, majd futva a pályaudvar felé vettem az irányt, ami bakancsomban kicsit nehezemre esett, de megoldottam. Az utolsó pillanatban ugrottam fel a vonatra, mire bezártam az ajtót már el is hangzott a sípszó és elindultunk. Ezúttal találtam üres fülkét, így abba ültem. Újra bedugtam fülhallgatómat, de ezúttal nem csak zenét hallgattam. A közösségi oldalaimat böngésztem, bár igazán semmi érdekes nem történt. Legalább elütöttem az időt. 

Magamban énekelve Ed Sheeran The A Team-jét haladtam az utcában, miközben még mindig az Instagram-ot nyomogattam. Hirtelen felindulásból beírtam a keresőbe a nevet, ami érdekelt. Rákattintottam az első profilra, amit kiadott és kis híján elejtettem a telefonomat. Több, mint hét millió követő. Hamar rákerestem, hogy mitől híres. Vine, YouTube. A meglepődöttségtől már nem is figyeltem hova megyek, csak a készülék képernyőjét bámultam. Ismét elmentem volna a ház mellett, ha nem kiált utánam valaki. A hang irányába fordultam és meglepetésemre Cameron állt a kapu előtt. 

- Szia. - mosolygott rám. Ügyetlenül intettem neki. - Csak megakartam kérdezni, hogy jól vagy-e. - bólintottam. - Nincs itt? - nézett a ház felé, majd vissza rám. Megráztam a fejem. - Mindig ilyen? - nem válaszoltam, csak lesütöttem szemeimet. - Tudja valaki? - ismét nem válaszoltam. - Mindegy, a lényeg, hogy jól vagy. Öhm... Csak ennyit akartam. Szia. - mondta, majd megfordult és elindult.

- Cameron. - szóltam utána, mire kérdőn felém nézett. - Híres vagy. - nyögtem ki. Halványan elmosolyodott és visszajött elém. 

- Valami olyasmi. - rántotta meg a vállát. 

- Mmm... Oké. - bólintottam egy nagyot. - Bejössz? - mutattam a ház felé. Cameron halkan felkuncogott. 

- Miért is ne? - válaszolt. Kinyitottam a kaput, majd miután Cameron is bejött, bezártam magunk után. - Szóval... Még suliba jársz? - kérdezte, miközben a macskaköves úton baktattunk a bejárat felé. 

- Aha. Tizenegyedikes vagyok. Te pedig... - félbehagytam a mondatot. Nem igazán tudtam, mit kérdezni.

- Csinálom, amit a rajongók szeretnek. - vont vállat. 

- Hány éves is vagy? - kérdeztem. 

- Huszonegy. 

- Ó. Már legális. - bólintottam. Cameron halkan felnevetett. - Most maradj csöndben, nem akarom, hogy anya meglásson. Maradj itt egy picit. - kinyitottam az ajtót és megbizonyosodtam róla, hogy anya nincs abban a nappaliban, amelyikben a felfelé vezető lépcső található. - Gyere. - suttogtam és megragadtam Cameron kezét, hogy magam után húzzam. - Szia anya. - kiáltottam be a földszinten található másik társalgóba, ahol anya éppen telefonált. 

- Csss. - csitított el, és szerencsére még csak rám se nézett, mert valószínűleg meglátta volna mögöttem Cameron-t. Magam után húztam Cameron-t a lépcsőn, útközben pedig találkoztunk Jenny-vel. Kérlelőn néztem rá, ő pedig bólintott. Megbeszéltük, nem mond senkinek semmit. Mikor beértünk a szobámba kulcsra zártam magunk mögött az ajtót. 

- Bocsánat, csak nem akartam, hogy elmondja Tyler-nek, vagy valami. - magyarázkodtam, miközben letettem táskámat és lehúztam bakancsomat. - Ülj le nyugodtan. - Cameron leült ágyam szélére és nézelődött, míg én elhelyeztem dzsekimet székem háttámlájára. - Kérsz inni valamit? - megrázta fejét.

- Az ott egy gardrób? - mutatott egy félig kinyitott ajtóra. Bólintottam, ő pedig kérdőn rám nézett. Újra bólintottam, miszerint megnézheti. Felállt az ágyról és benyitott a hatalmas gardróbba. 

- Azt a rohadt. - csodálkozott.

- A fele még soha nem is volt rajtam. - huppantam le az ágyra. Cameron visszajött és leült mellém. Egy ideig csak csendben nézelődött, majd tekintete megállapodott nyakamon. Összevonta szemöldökeit és elsöpörte hajamat onnan. A hirtelen mozdulattól megijedtem és hátraugrottam. Cameron kikerekedett szemekkel nézett rám, és ekkor jöttem rá, hogy mit néz. 

- El... - kezdte, de közbe vágtam.

- Nincs kedved elmenni valahova? - kérdeztem felpattanva és hátat fordítva neki. Előresimítottam hajamat, hogy tökéletesen eltakarják a véraláfutásokat. 

- Eleanor, ez nem játék. - állt fel ő is és megragadva karomat maga felé fordított. Ekkor meglátta a karomon lévő lila foltot is. - Van még? - kérdezte.

- Nincs kedved elmenni valahova? - kérdeztem elnézve Cameron arca mellett.

- Eleanor, van még? - emelte fel kicsit a hangját, mire összerezzentem és kirántottam karom kezéből. 

- Nincs kedved elmenni valahova? - kiáltottam könnyes szemekkel. Cameron szomorúan nézett és magához húzva megölelt. Szorosan átöleltem derekát és nyakhajlatába fúrtam arcom. Tudtam, hogy nem lenne szabad hamar megbíznom az emberekben, de Cameron más. Tudom, ez igazán tinilányosan hangzik, de az is vagyok, na meg így is érzem. Nem akartam sírni, de mégis zokogni kezdtem. Cameron leült az ágyra és magához szorított, miközben hajamat simogatta. 

- Előbb megyek én és majd elkaplak. - mondta Cam, miközben kinyitotta egyik ablakomat. 

- Oké. - bólintottam. Az anyám igen sajnálatos módon a nappaliban ült, így nem tudtuk az ajtót használni. Más módszerhez kellett folyamodni, ami értelemszerűen az ablakon kimászás volt. Az ajtó kulcsra volt zárva, így majd mondhatom, hogy elaludtam, vagy hasonlók. 

Cam kimászott az ablakon, majd elrugaszkodott egy puffanással földet ért a füvön. Hason. Az ablakon kihajolva, nevetve néztem, ahogy nyüszítve feláll. Na igen, a második emeletről hasra érkezni nem lehetett fájdalom mentes. Én is kimásztam, és egy ideig bizonytalanul néztem lefelé, de miután Cam kitárta karjait, jelezve, hogy elkap, ugrottam. Számítottam rá, hogy nem fogunk talpon maradni, és igazam lett. Ahogy Cameron elkapott, hátraesett, én pedig rá. Hangosan felnevetett, én pedig gyorsan befogtam a száját az egyik kezemmel, de közben én is kuncogtam. Feltápászkodtam és kinyújtottam karomat, hogy segítsek neki felállni. 

- Itteni vagy? - kérdeztem, mikor már a King Street-en sétálgattunk a szemerkélő esőben. 

- Nem, Kaliforniában élek. Egy barátom Pickering-ben lakik, nála vagyok most egy ideig. Csak nagyon szeretem Torontót, így amíg ő mondjuk zenél, addig én itt sétálgatok. - magyarázott.

- Imádom Pickering-et! - kiáltottam fel. 

- Tényleg? - mosolygott.

- Persze. - bólogattam hevesen. - Mikor még nagyon kicsi voltam, apukám gyakran elvitt oda magával horgászni. Most már sajnos nincs ideje, de még elszoktam járni oda a... a barátaimmal. - nehéz volt kimondani ezt a szót. Hiszen nem is voltak igazából a barátaim. 

- Szép hely, csak nekem kicsit túl... mesebeli. Érted, mire gondolok?

- Persze. Én meg pont ezért szeretem. Kis mesebeli kikötőváros, ahol... - mondatomat egy hatalmas dörgés szakította félbe, ami után leszakadt az ég. 

- Na baszki. - hitetlenkedett Cam, majd magához húzott és dzsekije egy felét kitárta, hogy megvédjen a zuhogó esőtől. Mivel alacsonyabb vagyok nála, így fejemet is betudtam húzni a dzseki alá. Így rohantunk el a legközelebbi bárba. Nevetve csuktuk be magunk után az ajtót, majd Cam mutatott egy üres asztalt a terem leghátsó részén, a sarokban, amit én gyorsan elfoglaltunk. Mindketten levettük dzsekinket és a szék háttámlájára helyeztük őket. 

- Mit kérsz? - kérdezte Cam.

- Egy sört. - válaszoltam elővéve telefonomat és megbizonyosodva, hogy nem lett túl vizes. 

- Hogyne. Legfeljebb egy almalevet kaphatsz. - nevetett fel, mire kinyújtottam a nyelvem. Cam még hangosabban kezdett nevetni, és annak ellenére, hogy elég zajos volt a kis bár, többen és felénk néztek. Cam a pult felé vette az irányt, ahol rendelt és nemsoká vissza is jött két korsó sörrel. 

- Hol marad az almalé? - kérdeztem, majd beleittam a folyadékba. 

- Úgy döntöttem, hogy ha már megszöktettelek a házadból, semmi értelme, hogy megtiltsak egy sört. - nevetett. - Habos a szád. - mosolygott rám. Kuncogva lenyaltam a habot. Elég sokáig a bárban ültünk, már elkezdett sötétedni, mikor végül visszamásztam az ablakomon. Még intettem egy utolsót Cam-nek, aki visszaköszönt és már el is indult a kapu felé, futva, nehogy valaki észrevegye. Levettem a kabátomat és a bakancsomat, majd leülve íróasztalomhoz nekiláttam a házi feladatoknak. Halkan szólt a háttérben Bruno Mars, hogy valami hangulat azért legyen. Körülbelül fél órája görnyedhettem a matek könyv felett, mikor hallottam, hogy jött egy üzenetem. Unottan írtam be a kódot, de arcomon egyből mosoly jelent meg, mikor megláttam a feladót. 

Lehetségesnek tartom, hogy valaki az éjszaka közepén kövekkel dobálja majd az ablakod, 

mert ismét kiakar szöktetni. Csak úgy mondom;)

xx Cam

Lehetségesnek tartom, hogy várni fogom az illetőt.;)

xxx El

- Eleanor! - hallottam meg anyám hangját. 

- Jövök! - kiabáltam vissza, majd lezártam telefonom és lementem a földszintre. - Igen? - léptem anya elé. 

- Még segítened kell összeírni a vendégeket hálaadásra. - ültetett le a társalgóban található asztalhoz. - Ha gondolod meghívhatod néhány barátodat, akiknek a szülei nem rendeznek partit. Tyler biztosan nem tud jönni, beszéltem az anyukájával, ők is családi vacsorát rendeznek. Amíg megírod a meghívókat én beszélek Jenny-vel. Valószínűleg ő sem lesz itt, így előre kell főznie. - anyám mindig elvesztette az eszét, ha ünnepekről volt szó. - Mi történt a karoddal? - kérdezte hirtelen. 

- Ó, ez semmi, beütöttem álmomban. - vontam vállat. 

- Vigyázz magadra kicsit jobban. - utasított és már ki is viharzott a szobából, hogy beszéljen Jenny-vel. 

Én pedig kezembe vettem egy borítékot és ráírtam az első ember nevét, akit megakartam hívni; Cameron Dallas.