 |
| Nina Nesbitt - Stay Out |
Előre kidobtam a deszkát az ablakon, ami hangos puffanással ért földet. Ijedtemben, hogy anya felébred, lehunytam szemeim. Vártam egy kicsit, de nem hallottam semmiféle mozgolódást a közelben, így óvatosan kimásztam, le az ereszcsatornára, onnan pedig ugrottam. Felkaptam penny board-omat és szaladni kezdtem a kerten keresztül a kapuig. A taxi már ott volt, így gyorsan betudtam pattanni.
- Von Owerliv. - mondtam a hátraforduló sofőrnek, aki bólintott. - Pickering-be lesz. Csak tegyen ki valahol a kikötőnél. - a sofőr előrefordult és már el is indultunk. Félúton lehettünk, mikor a férfi rám nézett a visszapillantó tükörben.
- Feltételezem, hogy kiszöktél. - halványan elmosolyodott. Közelebb lehetett a harminchoz, mint a negyvenhez, egész jóképű volt.
- Öhm... Ja. - kuncogtam.
- Fiú van a dologban? - mosolygott. Bólintottam.
- Én is ilyen voltam, mikor fiatalabb voltam. Nem is ellenzem. De azért tudd, hogy egyik fiú sem éri meg, hogy bajba kerülj miatta.
- Csak barátok vagyunk. - ráztam meg a fejem.
- Hogyne.
- Nem értem az embereket. - tártam szét karjaimat. - Miért ne lehetne barátság lány és fiú között? Mert az egyik mindig többet érez a másik iránt? Ez egész egyszerűen nem igaz. Ez... hülyeség. - hadartam.
- Lehet, hogy igazad van. - vonta meg a vállát a sofőr. Egy pillanatig csönd volt, csak a mellettünk elszáguldó autók zaját lehetett hallani. - Milyen szép is a tinédzser kor. - sóhajtott fel, mire felhorkantam. - Nem akarlak elkedvteleníteni, de ennél már csak rosszabb lesz.
- Akkor mire harminc leszek felkötöm magam. - motyogtam, mire a férfi felnevetett.
- Akár hiszed, akár nem, most vagy a legszabadabb. Most van az ideje annak, amit csinálsz. Hogy kiszöksz, hogy szerelmes leszel, hogy bulizol, hogy ész nélkül költsd a pénzt, kipróbálj új dolgokat. Mert amiről a nagymamád mesél neked, hogy "a régi szép idők", az most van. Élvezd ki. Mert utána jön a munka, az adók, a lakbér, a gyerekek... - elgondolkodtatott amit az imént hallottam. - Nem azt mondom, hogy járj ki minden éjszaka és idd le magad a sárgaföldig. Tudd hol a határ.
- Itt jó lesz. - mondtam, mikor megláttam Cameron alakját az utcalámpák halvány fényében. A kocsi fékezett én pedig fizettem majd kiszálltam, de még mielőtt odaszaladtam volna Cam-hez, bekopogtam a sofőr ablakán, aki lehúzta azt és kérdőn nézett rám. - Köszönöm. - ennyit mondtam, majd megfordultam és odarohantam Cam-hez, aki már észrevett és tárt karokkal várt. Vigyorogva öleltem meg, majd mikor elengedtük egymást szemügyre vettem penny-jét. - Jó a színe.
- Köszi, a tied is jó. - mosolygott rám. - Ééééés, nézd mit hoztam! - vigyorgott izgatottan és kihúzott két joint-ot dzsekije zsebéből.
- Honnan van? - mosolyogtam rá.
- Ez maradjon az én titkom. - kacsintott, bár alig láttam arckifejezését a sötétben.
- Te egy Isten vagy, Cameron! - nyomtam egy puszit az arcára.
- De elsősorban deszkázni jöttünk ki, szóval előbb azt. - rakta vissza a füvet. Bólintottam és rápattantam deszkámra, hogy fénysebességgel elszáguldjak Cameron mellől.
- Na, mi van te nagyon profi? - kiabáltam hátra nevetve. Cameron hamar észbe kapott, felugrott penny-jére, csinált egy heelflip-et majd villámgyorsan utánam jött. Nem sok kellett hozzá, hogy megelőzzön, így még gyorsabban kezdtem hajtani. Befordultam egy kisebb utcába és egy ideig még hajtottam, nyomomban Cam-mel, de hamar kiderült, hogy zsákutca. Majdnem nekimentem az előttem magasodó falnak, de időben sikerült megállnom. Elindultunk visszafelé, még mindig versenyezve és hangosan nevetve. Sokáig csakúgy mentünk, nem is tudtuk, hogy merre, szlalomoztunk a kis utcákban, trükköztünk a nagyobbakban.
- Hé, Cam? - kiabáltam, mikor észrevettem, hogy eltűnt. - Cam? - néztem körbe a kihalt utcában. - Cameron, hol a francba vagy? - kezdtem tényleg megijedni. Ide-oda sétálgattam, benéztem az utcából nyíló sikátorokba, de semmi. - Cameron?! - hirtelen két kar fonódott derekam köré, mire óriásit sikítottam.
- Nyugi! - nevetett fel Cam és elengedett. Dühösen felé fordultam.
- Te idióta! - ütöttem bele ököllel karjába.
- Aú! - nevetett tovább.
- Tudod mennyire megijesztettél? - ütöttem tovább. - Már vagy tíz perce kerestelek! Ne nevess, nem vagy vicces! - fortyogtam, de azért én is elnevettem magam. Cam átkarolta vállamat és magához húzott. Mindketten kezünkben fogtuk deszkánkat, így sétáltunk vissza a kikötőhöz. Leültünk a víz mellé, én pedig levettem cipőmet és zoknimat, majd feltűrtem farmerom alját, hogy belelógassam lábamat a vízbe. Fél négy körül lehetett, az ég még sötét volt, de itt-ott már lehetett látni a Nap sugarait.
Cameron elővette a joint-okat zsebéből és egyet odanyújtott nekem. Számba helyeztem és Cam meggyújtotta nekem, majd magának. Orrom megtelt azzal a jellegzetes illattal, amit már olyan régen éreztem. Beleszívtam a számból logó szálba és mélyen letüdőztem. Hüvelyk-és mutatóujjammal kivettem számból, s miután néhány másodpercig bent tartottam, lehunyt szemmel kifújtam a füstöt. Még egy-kétszer megismételtem ezt a folyamatot, majd éreztem, ahogy végigjárja testemet az az euforikus érzés. Cam felé néztem akinek szájából lógott a szál, háta mögött két kezére támaszkodott és lehunyta szemeit. A felkelő Nap felé fordítottam arcomat és újra beleszívtam az egyre kisebb joint-ba. Cameron elővette telefonját és közelebb húzódott hozzám.
- Nézd! - mutatta vihogva. - A kutyám. - háttérképe valóban egy gyönyörű husky volt.
- Nagyon... szép. - puffogtam és miközben beszéltem kifújtam a füstöt. Cam szeme borzasztóan piros volt már, mikor néhány szívás után végül elnyomta a füves cigit és telefonjával kezdett szórakozni. Össze-vissza fényképezgetett. Néhány perc múlva én is elnyomtam a szálamat. Vihogva hátradőltem, úgy hogy lábam még mindig a vízbe lógott. Lehunytam szemeimet és karomat kinyújtottam az ég felé.
- Szeretnék madár lenni. - motyogtam. - Elrepülni innen, messzire. Varjú lennék, vagy holló. És elmennék innen. Itt hagynék mindent és csak elrepülnék. - Cam lefeküdt mellém én pedig ránéztem. Vigyorgott, mint a vadalma, ami engem is mosolygásra késztetett. Hangosan felvihogtam.
- Én meg szeretném, ha engem nem hagynál itt. - suttogta. - Mert én szeretlek téged, tudod? Soha nem engedtem senkit ilyen gyorsan közel magamhoz. De te... Eleanor vagy. - röhögött fel.
- Idióta. - vihogtam és rácsaptam mellkasára. Odabújtam hozzá, és ő egyik karjával átölelte derekamat, míg én arcomat nyakhajlatába fúrtam. Akkor, ott, úgy éreztem, hogy semmi problémám nincs. Ez biztos nagy mértékben volt köszönhető a fűnek is, de én tudom, hogy Cameron közelsége is biztonság érzetet adott. - Olyan szánalmasak a fiúk. - szólaltam meg enyhén rekedt hangos pár perc után. - Félnek, ezért terrorizálnak, hogy úgy érezzék, hatalmuk van. Hogy erősebbnek és jobbnak érezzék magukat. Ezért bántanak meg mindig. Ezért törik össze a szívünket, nekünk, lányoknak. Szavakkal és tettekkel egyaránt. Nevetségesek mind. - kuncogtam. Cam simogatni kezdte a hátamat.
- Okos lány vagy, tudod? - röhögött fel. Újabb néhány perc csend.
- Cam? - motyogtam lehunyt szemekkel.
- Hm?
- Most olyan, mintha repülnék... - suttogtam, és innentől teljes képszakadás.
Mikor felébredtem, nem tudtam hol vagyok. Két erős kar fonódott körém, és éreztem Cameron illatát, valamint testének melegségét. Halkan beszélt valakihez. Szemeimet kinyitva jöttem rá, hogy Cam-hez vagyok bújva, fejem nyakhajlatában. Még jobban nyakába fúrtam arcomat, hogy akárkivel is beszél, ne lássa az arcomat. Nem tudom miért, reflexszerűen jött.
- Anyáék mindjárt felkelnek, el kell tüntetned. - mondta egy számomra ismeretlen hang halkan.
- Én... jó, mindjárt. - nyöszörgött Cameron.
- Siess, jó? Nem lenne jó, ha itt találnák. - egy fiú volt. Fiatal. A hangja alapján velem egyidős lehetett. Nem beszélt mérgesen, egyszerűen csak jót akart Cam-nek. Legalábbis én ezt hallottam ki a hangjából.
- Oké, felkeltem. - suttogott rekedtes hangos Cam és mozgolódni kezdett alattam. Halkan felnyögtem, mire felkuncogott. Távolodó lépteket hallottam, feltehetőleg a fiú elhagyta a szobát. - Hé, El, ébredj. Kilenc óra, haza kell menned. - felpattantam.
- Kilenc óra? - kiáltottam. - Nekem iskolában kéne lennem. - ugrottam fel a matracról, de hirtelen mozdulattól kicsit megszédültem.
- Hálaadás van. - nevetett fel Cam. Megkönnyebbülten fellélegeztem. Cam is felkelt, és ekkor vettem észre, hogy csupán egy boxer van rajta. Hát... mit ne mondjak, igen jól nézett ki. - Hazavigyelek? - kérdezte felrángatva egy farmert.
- Megtennéd? - néztem rá hálásan.
- Persze. - vett fel egy pulcsit. - A deszkád a bejáratnál van, menj előre, lehetőleg ne vegyenek észre, oké? Addig elkunyerálom a kocsit. - bólintottam és feltettem snapback-emet, valamint felhúztam cipőmet, majd kimentem a szobából, egyből megtaláltam merre kell menni. Lerobogtam a lépcsőn, és szerencsétlenségemre szembetaláltam magam egy tizenkét-három éves kislánnyal, aki nagy szemeket meresztve nézett.
- Szia. - intettem neki mosolyogva és már fel is kaptam deszkámat. Kinyitottam az ajtót, becsuktam magam után és kiszaladtam a kertből is. Megálltam a ház előtti járdán és vártam Cam-et, aki néhány perc múlva kijött a házból egy kulcscsomóval a kezében.
- Aaliyha meglepődött. - nevetett fel, miután már a kocsiban ültünk, úton hazafelé.
- Ő a barátod húga? - dörzsöltem meg szemeimet. Kezdett egyre jobban elmúlni a fű hatása, ez által nekem egyre jobban leesett, hogy az életem közel sem problémamentes.
- Igen. Nagyon aranyos. - mosolyodott el Cam.
- Ha te mondod. - ásítottam. - Nem igazán beszéltünk. - nevettem és Cam is velem röhögött.
Szeretem Cameron-t. Persze csak barátilag, de úgy nagyon. Jobb legjobb barátot kitalálni sem lehetne. Mindig, mindig, mindig számíthatok rá. Ha baj van, hát jön és segít. Akármi történik, ő mindig megvigasztal és a lehető legjobbat hozza ki az adott szituációból. Nem mondom, hogy tökéletes, hisz az évek során többször is összevesztünk, de hát ilyen egy barátság. Néhány szempontból pont olyan, mint egy párkapcsolat. Nem az a lényeg, hogy hányszor veszünk össze, hanem hogy hányszor mondjuk megfogva egymás kezét, hogy "együtt megoldjuk". Nem a tökéleteset kell keresni, legyen ez barátság vagy párkapcsolat. Olyat kell keresni, amiben ha ugyan vannak összetűzések, mindig meglehet oldani közös erővel. Az embereknél pedig... nálunk sincs olyan, hogy "tökéletes". Nem. Itt sem szabad keresni, elpocsékolt idő. Olyan kell, akinek még a hibáit is szeretjük és/vagy elfogadjuk. Bár ezek a hibák is egy bizonyos skálán mozognak, de ez már egy másik történet.
- Akkor este jöttök? - kérdeztem kinyitva az autó ajtaját.
- Igen.
- Köszi a fuvart. Meg az estét. - mosolyogtam rá Cam-re, amit viszonzott, majd nyomtam egy puszit arcára és kiszálltam a kocsiból, kezemben deszkámmal. Intettem egy utolsót Cam-nek, majd beléptem a kapun. Átszaladtam a kerten egészen az ablakomig. Ami zárva volt. Francba, nem zártam kulcsra az ajtót. Nagy levegőt vettem és a bejárathoz mentem. Kinyitottam az ajtót és anyám dühös arcával találtam szembe magam. Csak remélni tudtam, hogy már nem érződik rajtam a fű illatát és nem látta Cam kocsiját.
- Hol jártál? - tette keresztbe karjait mellkasán.
- Csak deszkáztam egyet. Korán keltem. - mutattam fel a kezemben tartott penny board-ot. Anya arca ellazult, így tudtam, ezt most megúsztam. - Lezuhanyzom aztán segítek, oké? - utaltam a vacsora előkészületeire. Jenny még a konyhában tevékenykedett, de dél körül hazamegy a családjához, így onnantól anya veszi kezébe a dolgokat.
- Rendben. Courtney-ék nemsokára érkeznek. - Courtney anya nővére. Két lánya van, Jenna és Dora. Jenna tizenöt éves, Dora tizenhét. Másik városban laknak, így vonattal jönnek hozzánk. Csak reggelre tudtak jegyet foglalni, így délre már itt is lesznek. Courtney férje, Dean, katona volt, meghalt még mikor a lányok kicsik voltak. Ezenkívül még érkezik a nagymamám és a nagypapám anyai ágról, a nagymamám apai ágról, bár az apám nem tud jönni, apa öccse, Sam, a felesége, Flora, a tíz éves fiuk, Zack és a három éves kislányuk, Georgia. Vajon kit hagytam ki? Cam meg Shawn. Tizennégyen leszünk összesen.
Shawn vajon milyen lehet? Biztos kedves, ha Cameron barátja. És az a srác Pickering-ben? Vajon látom még valaha? Ezek a gondolatok kötöttek le, miközben alaposan bedörzsöltem epres samponomat hajamba. Sokat gondoltam arra a fiúra, akit a kikötőnél láttam. Sokat? Konkrétan folyamatosan ő járt a fejemben. Magam előtt láttam nagy, barna szemeit, gyönyörű ajkait, ahogy enyhén elnyílnak egymástól... Nem tudtam kiverni a fejemből.
Mikor immár frissen, tisztán, nem fű szagúan és átöltözve lementem az alsó szintre, Courtney-ék már itt voltak. Nagynéném nagyon örült nekem, össze-vissza puszilgatott, többször is megjegyezte, hogy milyen szép és csinos vagyok, megkérdezte mi a helyzet a suliban és Tyler-rel. Courtney mindig is kissé hiperaktív volt, ide-oda pattogott. Dora-val soha nem voltunk jóban. Őszintén szólva azért volt bennem egy kis gyűlölet iránta, mert irigyeltem. Gyönyörű volt, csinos, mindenki kedvelte. Azért két puszival és egy öleléssel köszöntöttük egymást, mosolyogva. Nem utáltuk egymást, csak nem voltunk "beszt frendsz forevör". Jenna kiskorunktól fogva odavolt értem. Nagyon aranyos lány. Őt sem kedveltem soha olyan nagyon, de ő nagyon szeretett engem, ezért kedves voltam hozzá. Miután Dora és Jenna kimentek a kertbe, én elköszöntem és boldog hálaadást kívántam Jenny-nek, aki indult haza a családjához. Ezután hagytam anyát és Courtney-t beszélgetni valamint intézkedni az estével kapcsolatban és kimentem Dora-ék után. Jenna a hintában ült, nem hajtotta magát, csak ott helyezte magát kényelembe. Dora kedvesen intett nekem, amit viszonoztam és leültem mellé a fűbe.
- Nem zavarok? - kérdeztem.
- Dehogy. - rázták meg a fejüket.
- Éppen Chris-ről beszélgettünk. - folytatta vigyorogva Dora.
- Aki pedig? - néztem ide-oda köztünk értetlenül.
- Jenna barátja. - kiáltott fel lelkesen Dora. Jenna elpirult és mosolyogva nézett rám.
- Na, gratulálok! - mosolyogtam rá. - És mit lehet tudni erről a Chris-ről? - Jenna elővette telefonját és megmutatta háttérképét, amiről egy igazán helyes fiú mosolygott vissza. - Helyes. - bólintottam mosolyogva.
- A tizenöt éves húgomnak a pasija a háttérképe. Nekem meg... - nyúlt zsebébe Dora. - Nekem meg Cam Dallas. Szánalmas vagyok. - felém mutatta a képernyőt, amiről valóban Cam nézett rám mosolyogva. Elmosolyodtam.
- Hát akkor van számodra egy meglepetésem. - nevettem el magam, mire Dora és Jenna összevont szemöldökkel néztek rám. - Jön este. - jelentettem be, mire mindketten felvisítottak.
- Tessék? - kiáltott Dora. - Ismered?
- Nemrég találkoztunk. - magyaráztam.
- Ez ugye nem valami rossz vicc? - hajolt közelebb izgatottan Jenna.
- Nem egy rossz vicc. Itt lesz este. Meg egy barátja, de vele még nem találkoztam.
- Úristen, Cameron Alexander Dallas velünk fog vacsorázni! - visított Dora és Jenna is csatlakozott.
Ekkor jöttem rá, mennyire örülök neki, hogy nem tudtam, hogy Cam híres, mikor megismertem. Örülök, hogy nekem ő csak egy fiú, csak egy legjobb barát, nem a rajongásom tárgya.
- Nézd! - mutatta vihogva. - A kutyám. - háttérképe valóban egy gyönyörű husky volt.
- Nagyon... szép. - puffogtam és miközben beszéltem kifújtam a füstöt. Cam szeme borzasztóan piros volt már, mikor néhány szívás után végül elnyomta a füves cigit és telefonjával kezdett szórakozni. Össze-vissza fényképezgetett. Néhány perc múlva én is elnyomtam a szálamat. Vihogva hátradőltem, úgy hogy lábam még mindig a vízbe lógott. Lehunytam szemeimet és karomat kinyújtottam az ég felé.
- Szeretnék madár lenni. - motyogtam. - Elrepülni innen, messzire. Varjú lennék, vagy holló. És elmennék innen. Itt hagynék mindent és csak elrepülnék. - Cam lefeküdt mellém én pedig ránéztem. Vigyorgott, mint a vadalma, ami engem is mosolygásra késztetett. Hangosan felvihogtam.
- Én meg szeretném, ha engem nem hagynál itt. - suttogta. - Mert én szeretlek téged, tudod? Soha nem engedtem senkit ilyen gyorsan közel magamhoz. De te... Eleanor vagy. - röhögött fel.
- Idióta. - vihogtam és rácsaptam mellkasára. Odabújtam hozzá, és ő egyik karjával átölelte derekamat, míg én arcomat nyakhajlatába fúrtam. Akkor, ott, úgy éreztem, hogy semmi problémám nincs. Ez biztos nagy mértékben volt köszönhető a fűnek is, de én tudom, hogy Cameron közelsége is biztonság érzetet adott. - Olyan szánalmasak a fiúk. - szólaltam meg enyhén rekedt hangos pár perc után. - Félnek, ezért terrorizálnak, hogy úgy érezzék, hatalmuk van. Hogy erősebbnek és jobbnak érezzék magukat. Ezért bántanak meg mindig. Ezért törik össze a szívünket, nekünk, lányoknak. Szavakkal és tettekkel egyaránt. Nevetségesek mind. - kuncogtam. Cam simogatni kezdte a hátamat.
- Okos lány vagy, tudod? - röhögött fel. Újabb néhány perc csend.
- Cam? - motyogtam lehunyt szemekkel.
- Hm?
- Most olyan, mintha repülnék... - suttogtam, és innentől teljes képszakadás.
Mikor felébredtem, nem tudtam hol vagyok. Két erős kar fonódott körém, és éreztem Cameron illatát, valamint testének melegségét. Halkan beszélt valakihez. Szemeimet kinyitva jöttem rá, hogy Cam-hez vagyok bújva, fejem nyakhajlatában. Még jobban nyakába fúrtam arcomat, hogy akárkivel is beszél, ne lássa az arcomat. Nem tudom miért, reflexszerűen jött.
- Anyáék mindjárt felkelnek, el kell tüntetned. - mondta egy számomra ismeretlen hang halkan.
- Én... jó, mindjárt. - nyöszörgött Cameron.
- Siess, jó? Nem lenne jó, ha itt találnák. - egy fiú volt. Fiatal. A hangja alapján velem egyidős lehetett. Nem beszélt mérgesen, egyszerűen csak jót akart Cam-nek. Legalábbis én ezt hallottam ki a hangjából.
- Oké, felkeltem. - suttogott rekedtes hangos Cam és mozgolódni kezdett alattam. Halkan felnyögtem, mire felkuncogott. Távolodó lépteket hallottam, feltehetőleg a fiú elhagyta a szobát. - Hé, El, ébredj. Kilenc óra, haza kell menned. - felpattantam.
- Kilenc óra? - kiáltottam. - Nekem iskolában kéne lennem. - ugrottam fel a matracról, de hirtelen mozdulattól kicsit megszédültem.
- Hálaadás van. - nevetett fel Cam. Megkönnyebbülten fellélegeztem. Cam is felkelt, és ekkor vettem észre, hogy csupán egy boxer van rajta. Hát... mit ne mondjak, igen jól nézett ki. - Hazavigyelek? - kérdezte felrángatva egy farmert.
- Megtennéd? - néztem rá hálásan.
- Persze. - vett fel egy pulcsit. - A deszkád a bejáratnál van, menj előre, lehetőleg ne vegyenek észre, oké? Addig elkunyerálom a kocsit. - bólintottam és feltettem snapback-emet, valamint felhúztam cipőmet, majd kimentem a szobából, egyből megtaláltam merre kell menni. Lerobogtam a lépcsőn, és szerencsétlenségemre szembetaláltam magam egy tizenkét-három éves kislánnyal, aki nagy szemeket meresztve nézett.
- Szia. - intettem neki mosolyogva és már fel is kaptam deszkámat. Kinyitottam az ajtót, becsuktam magam után és kiszaladtam a kertből is. Megálltam a ház előtti járdán és vártam Cam-et, aki néhány perc múlva kijött a házból egy kulcscsomóval a kezében.
- Aaliyha meglepődött. - nevetett fel, miután már a kocsiban ültünk, úton hazafelé.
- Ő a barátod húga? - dörzsöltem meg szemeimet. Kezdett egyre jobban elmúlni a fű hatása, ez által nekem egyre jobban leesett, hogy az életem közel sem problémamentes.
- Igen. Nagyon aranyos. - mosolyodott el Cam.
- Ha te mondod. - ásítottam. - Nem igazán beszéltünk. - nevettem és Cam is velem röhögött.
Szeretem Cameron-t. Persze csak barátilag, de úgy nagyon. Jobb legjobb barátot kitalálni sem lehetne. Mindig, mindig, mindig számíthatok rá. Ha baj van, hát jön és segít. Akármi történik, ő mindig megvigasztal és a lehető legjobbat hozza ki az adott szituációból. Nem mondom, hogy tökéletes, hisz az évek során többször is összevesztünk, de hát ilyen egy barátság. Néhány szempontból pont olyan, mint egy párkapcsolat. Nem az a lényeg, hogy hányszor veszünk össze, hanem hogy hányszor mondjuk megfogva egymás kezét, hogy "együtt megoldjuk". Nem a tökéleteset kell keresni, legyen ez barátság vagy párkapcsolat. Olyat kell keresni, amiben ha ugyan vannak összetűzések, mindig meglehet oldani közös erővel. Az embereknél pedig... nálunk sincs olyan, hogy "tökéletes". Nem. Itt sem szabad keresni, elpocsékolt idő. Olyan kell, akinek még a hibáit is szeretjük és/vagy elfogadjuk. Bár ezek a hibák is egy bizonyos skálán mozognak, de ez már egy másik történet.
- Akkor este jöttök? - kérdeztem kinyitva az autó ajtaját.
- Igen.
- Köszi a fuvart. Meg az estét. - mosolyogtam rá Cam-re, amit viszonzott, majd nyomtam egy puszit arcára és kiszálltam a kocsiból, kezemben deszkámmal. Intettem egy utolsót Cam-nek, majd beléptem a kapun. Átszaladtam a kerten egészen az ablakomig. Ami zárva volt. Francba, nem zártam kulcsra az ajtót. Nagy levegőt vettem és a bejárathoz mentem. Kinyitottam az ajtót és anyám dühös arcával találtam szembe magam. Csak remélni tudtam, hogy már nem érződik rajtam a fű illatát és nem látta Cam kocsiját.
- Hol jártál? - tette keresztbe karjait mellkasán.
- Csak deszkáztam egyet. Korán keltem. - mutattam fel a kezemben tartott penny board-ot. Anya arca ellazult, így tudtam, ezt most megúsztam. - Lezuhanyzom aztán segítek, oké? - utaltam a vacsora előkészületeire. Jenny még a konyhában tevékenykedett, de dél körül hazamegy a családjához, így onnantól anya veszi kezébe a dolgokat.
- Rendben. Courtney-ék nemsokára érkeznek. - Courtney anya nővére. Két lánya van, Jenna és Dora. Jenna tizenöt éves, Dora tizenhét. Másik városban laknak, így vonattal jönnek hozzánk. Csak reggelre tudtak jegyet foglalni, így délre már itt is lesznek. Courtney férje, Dean, katona volt, meghalt még mikor a lányok kicsik voltak. Ezenkívül még érkezik a nagymamám és a nagypapám anyai ágról, a nagymamám apai ágról, bár az apám nem tud jönni, apa öccse, Sam, a felesége, Flora, a tíz éves fiuk, Zack és a három éves kislányuk, Georgia. Vajon kit hagytam ki? Cam meg Shawn. Tizennégyen leszünk összesen.
Shawn vajon milyen lehet? Biztos kedves, ha Cameron barátja. És az a srác Pickering-ben? Vajon látom még valaha? Ezek a gondolatok kötöttek le, miközben alaposan bedörzsöltem epres samponomat hajamba. Sokat gondoltam arra a fiúra, akit a kikötőnél láttam. Sokat? Konkrétan folyamatosan ő járt a fejemben. Magam előtt láttam nagy, barna szemeit, gyönyörű ajkait, ahogy enyhén elnyílnak egymástól... Nem tudtam kiverni a fejemből.
Mikor immár frissen, tisztán, nem fű szagúan és átöltözve lementem az alsó szintre, Courtney-ék már itt voltak. Nagynéném nagyon örült nekem, össze-vissza puszilgatott, többször is megjegyezte, hogy milyen szép és csinos vagyok, megkérdezte mi a helyzet a suliban és Tyler-rel. Courtney mindig is kissé hiperaktív volt, ide-oda pattogott. Dora-val soha nem voltunk jóban. Őszintén szólva azért volt bennem egy kis gyűlölet iránta, mert irigyeltem. Gyönyörű volt, csinos, mindenki kedvelte. Azért két puszival és egy öleléssel köszöntöttük egymást, mosolyogva. Nem utáltuk egymást, csak nem voltunk "beszt frendsz forevör". Jenna kiskorunktól fogva odavolt értem. Nagyon aranyos lány. Őt sem kedveltem soha olyan nagyon, de ő nagyon szeretett engem, ezért kedves voltam hozzá. Miután Dora és Jenna kimentek a kertbe, én elköszöntem és boldog hálaadást kívántam Jenny-nek, aki indult haza a családjához. Ezután hagytam anyát és Courtney-t beszélgetni valamint intézkedni az estével kapcsolatban és kimentem Dora-ék után. Jenna a hintában ült, nem hajtotta magát, csak ott helyezte magát kényelembe. Dora kedvesen intett nekem, amit viszonoztam és leültem mellé a fűbe.
- Nem zavarok? - kérdeztem.
- Dehogy. - rázták meg a fejüket.
- Éppen Chris-ről beszélgettünk. - folytatta vigyorogva Dora.
- Aki pedig? - néztem ide-oda köztünk értetlenül.
- Jenna barátja. - kiáltott fel lelkesen Dora. Jenna elpirult és mosolyogva nézett rám.
- Na, gratulálok! - mosolyogtam rá. - És mit lehet tudni erről a Chris-ről? - Jenna elővette telefonját és megmutatta háttérképét, amiről egy igazán helyes fiú mosolygott vissza. - Helyes. - bólintottam mosolyogva.
- A tizenöt éves húgomnak a pasija a háttérképe. Nekem meg... - nyúlt zsebébe Dora. - Nekem meg Cam Dallas. Szánalmas vagyok. - felém mutatta a képernyőt, amiről valóban Cam nézett rám mosolyogva. Elmosolyodtam.
- Hát akkor van számodra egy meglepetésem. - nevettem el magam, mire Dora és Jenna összevont szemöldökkel néztek rám. - Jön este. - jelentettem be, mire mindketten felvisítottak.
- Tessék? - kiáltott Dora. - Ismered?
- Nemrég találkoztunk. - magyaráztam.
- Ez ugye nem valami rossz vicc? - hajolt közelebb izgatottan Jenna.
- Nem egy rossz vicc. Itt lesz este. Meg egy barátja, de vele még nem találkoztam.
- Úristen, Cameron Alexander Dallas velünk fog vacsorázni! - visított Dora és Jenna is csatlakozott.
Ekkor jöttem rá, mennyire örülök neki, hogy nem tudtam, hogy Cam híres, mikor megismertem. Örülök, hogy nekem ő csak egy fiú, csak egy legjobb barát, nem a rajongásom tárgya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése